Méltósággal viselt, hosszú, súlyos betegség után 2021. február 12-én elhunyt Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja, a BME professor emeritusa, Hódmezővásárhely díszpolgára. A tudósnemzedékek nevelőjét 88. életévében érte a halál.

A Bethlen Gimnáziumban érettségizett 1951-ben, majd az 1955-56-os tanévben az iskola tanára is volt. Tudományos munkája mellett sem hagyta el a Bethlen képzeletbeli katedráját, hiszen – az évkönyvek tanúsága szerint – , az 1960-as évektől rendszeresen tartott előadásokat, rendhagyó tanórákat szeretett iskolájában. Az elmúlt időszakban 2000-ben és 2008-ban a Tornyai Sándor Országos Református Fizikaversenyen, majd 2015-ben a Bodrogi Sándor fizika labor avatóünnepségén volt meghívott előadó.
Pályájának íve lezárult, de Őt idézve a képlet teljes:
„Boldog ember vagyok, aki nagyon sokat kapott az élettől.”

Emlékét tisztelettel megőrizzük!

Források:
https://vasarhelyihirek.hu/gyulai_jozsefre_emlekezunk
https://mta.hu/vi-osztaly/elhunyt-gyulai-jozsef-az-mta-rendes-tagja-111227
A Bethlen Gimnázium évkönyvei, dokumentumai és tanári visszaemlékezések