Interjú Ugrai Pannával Olimpikon úszó, Hajdani BEthlenes Diákkal
ÍRTA: KOHÁN LEONÁRD
Ugrai Panna Hódmezővásárhelyen született, mindszenti lakos, jelenleg is a vásárhelyi Hód Úszó SE versenyzője. Iskolánk tanulója volt a 2019/20-as tanévben.
Legújabb eredményei:
· A 2024-es Európa-bajnokságon a 4 × 100 méteres női gyorsváltó, valamint a 4 × 100 méteres mixed gyorsváltó tagjaként aranyérmet szerzett.
· A 2024-es párizsi olimpián a 4 × 200 méteres gyorsváltó tagjaként döntőbe jutott, ahol a 6. helyet szerezte meg a magyar csapat.
· A 2024-es rövid pályás úszó-világbajnokságon a 4 × 200 méteres gyorsváltó tagjaként ezüstérmet szerzett.
Lapunk megkeresésére az alábbi válaszokat adta:
Mi inspirált arra, hogy a versenysportot válaszd? Ha újrakezdhetnéd, máshogyan csinálnád?
A víz szeretete mindig is bennem volt; kiskoromtól kezdve imádtam a medencében lenni. A versenyzés csak úgy jött magától, ahogy egyre komolyabban vettem az úszást. Mi úgy szoktuk mondani, hogy a sportban nincs “mi lett volna, ha…”, de alapvetően semmin sem változtatnék – minden tapasztalat hozzáadott valamit a karrieremhez, és ezekből sok következtetést le lehetett vonni. Ezáltal tudtunk fejlődni is.
Mire gondoltál, amikor először szembesültél azzal, hogy úszhatsz az olimpián?
Az elején nem is igazán fogtam fel, mert nem sok időm volt gondolkodni – rögtön az Európa-bajnokság után, ahogy megtudtam, már utaztunk is az edzőtáborba. Csak az volt bennem, hogy edzenem kell, hiszen itt a lehetőség, hogy bizonyítsak.
Ugrai Panna
Forrás: hunswim.com
Emellett nagy megkönnyebbülés is volt, mert előtte ott voltak az elvárások is. Később pedig tudatosult bennem, hogy elértem a célomat, amiért ezt a sportot csináltam: kijutottam az olimpiára.
Milyen napi rutint követsz, hogy a legjobb formában maradj, mind fizikailag, mind mentálisan? Mennyire szigorúan követed ezt?
A napom úszással indul, aztán jön az erősítő edzés, délután pedig megint a medencében vagyok. Ezt a ritmust követem, de persze vannak versenyek és edzőtáborok, amikor kicsit más a program, intenzívebb vagy épp több a pihenő.Az edzések mindig elsődlegesek számomra, mert tudom, hogy amit most csinálok, az fogja majd meghozni az eredményeket a versenyeken.
Mi az, ami erőt ad neked egy nehéz időszakban?
Leginkább az, hogy emlékeztetem magam, miért csinálom. A céljaim és az, hogy hová akarok eljutni, mindig átlendítenek a mélypontokon. És persze a családom is ott van mellettem, ami rengeteget számít.
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, és miért?
A legbüszkébb a világbajnoki ezüstérmemre vagyok, ez hatalmas mérföldkő a pályafutásomban. Az, hogy a váltóban a világcsúcsvonal előtt úsztam, még mindig felfoghatatlan számomra. Soha nem gondoltam volna, hogy pályafutásom során valaha elérhetek ilyen eredményt, mert még mindig furcsa kimondani, hogy másodikok lettünk a világon.
Milyen dolgokban változtatta meg gyökeresen az életedet a sport?
A sport teljesen átalakította az életemet, mert megtanított fegyelmezetten és tudatosan élni, rendszerességet adott az életemnek. Meg kellett tanulnom jól beosztani az időmet, hiszen az edzések és a versenyek köré épül minden. Emellett rengeteg élményt adott, és segített abban, hogy folyamatosan fejlődjek, ne csak a medencében, hanem az élet más területein is.
Milyen érzés volt benned, amikor beléptél a medencetérbe az olimpián?
Hihetetlen volt! 17 ezer szurkoló, akiktől szó szerint felrobbant az uszoda. Az a jóféle izgulás volt bennem, és abban a pillanatban nagyon hálás voltam, hogy átélhetem ezt, mert nagyon kevés embernek adatik meg az életében, hogy hasonló élményben legyen része.
Hogyan kezeled a versenyek előtti izgalmat és a nyomást? Más volt ez az olimpián?
Az izgalom természetes, és számomra ez inkább pozitív energia volt, mintsem teher. Próbáltam nem túl sokat agyalni rajta. Az olimpia persze más volt – az ottani nyomás hatalmas, de igyekeztem ugyanúgy kezelni, mint bármelyik másik versenyt.
Mik a terveid az elkövetkező években? Milyen eredményeket szeretnél elérni?
Továbbra is szeretnék fejlődni, új célokat kitűzni és elérni. Hosszú távú célom a Los Angeles-i olimpia, de előtte még lesz néhány európa- és világbajnokság is, ahol javítani szeretnék az egyéni csúcsaimon.
Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik hozzád hasonlóan a sportot választanák, és sikeresek szeretnének lenni?
Higgyenek magukban, és élvezzék az utat. Lesznek nehézségek, de ezek csak erősebbé tesznek. A legfontosabb, hogy mindig maradjanak szenvedélyesek abban, amit csinálnak. A kitartás és a szorgalom mindig kifizetődik.
Köszönjük, hogy válaszoltál a kérdéseinkre.
További sok sikert kívánunk!
Sütő Ákos novellája és Rostás Alíz illusztrációi
A Magyar Nukleáris Társaság a tudományos fantasztikus novella pályázatán második helyezett novellát előző havi számunkban tettük közzé. Ugyanerre a pályázatra iskolánkból Sütő Ákos (11.C) is beküldte novelláját, ő harmadik helyezést ért el. Munkáját az eredetihez képest kisebb változtatásokkal tesszük közzé, Rostás Alíz ( 10.A) illusztrációjával.
A senki
Szakadó eső árasztott el mindent. A cseppek kopogásánál csak a ritmikusan partnak csapódó hullámok voltak hangosabbak. A víz szinte ömlött lefelé a görbe tengeriszőlő kerek levelein, visszatükrözve a part menti lámpasor sárgás fényét. Ez az időjárás egyáltalán nem volt meglepő, sőt garantált volt a nagy felhőszakadás ilyenkor augusztus végén. Így különösen furcsa látvány volt, ahogy egy ifjú férfi biciklivel sietett munkába. Persze nem jókedvéből ázott el, hanem mert nem volt más választása Soha nem gondolta volna, hogy ilyen szerencsés lesz. Nyilván nem a szerencse juttatta idáig, mert az egy csepp se volt neki. Teljesen lehetetlennek tartotta, hogy ő, Timothy Jones bekerüljön a jelöltek közé. Hiszen ő egy senki. Az ilyen pozíciókba általában azokat keresik, akik eleget fizetnek érte. Boldogan tekert ahogy a jövőjéről álmodott. Egy ilyen állás nem csak pénzt, de hírnevet is jelentene.
A Graham Űrközpont, mint egy hatalmas fehér obeliszk magaslott előtte, ahogy körülötte vadul hullámzott a víz a floridai szigetek között. Csodálkozva tekintett fel az épületre. El se tudta hinni, hogy itt van. Kilépett a mosdóból és odament a recepcióhoz.
– J…j…jó napot… Timothy Jones vagyok…azt szeretném kér…
– G huszonkettes terem. A baloldali folyosó legvégén a jobb ajtó – válaszolta unottan a hölgy, anélkül, hogy egyáltalán ránézett volna. Timothy teljesen összezavarodott. Valami választ még dadogott volna, de a recepciós megint félbeszakította.
– Haladjon. Így is késett.
Mikor belépett a terembe, 19 másik jelölttel találta szemben magát. Ijedten nézett körül a többieken. Esélye sincs. Komoly, edzett férfiak vették körül, és bár Tim se volt gyenge, néhány ember a teremben úgy nézett ki, mintha világbajnok testépítők lennének.
– Látom, téged is elkapott a vihar -szólt hozzá a legközelebbi ember- Engem is. Reggel még nem mondtak esőt, ezért a bőröndöm legalján hagytam az esőkabátom. Így is késett a vonatom, és nem volt időm előszedni.
– Igen, kissé megáztam. Itt általában sajnos ilyen az idő.
– Amúgy a nevem Terrence. Új-Atlantából jöttem. Te?
– Én helyi vagyok. Tim… Timothy Jones.
A további ismerkedésre nem volt sok ideje, mivel szinte abban a pillanatban, hogy belépett, megszólalt a hangosbemondó:
-A kiképzésük első fázisa elkezdődött. Ebben a tesztben egy rövid ismertetés után azt mérjük fel, mennyire képesek az űrruhák használatára. Vegyék fel az űrruháikat, és sorakozzanak fel a medence mellett!
Tim odaállt az asztalon sorakozó fehér ruhák elé. Ámulva nézte a sisakot. Felemelte, forgatta, próbált rájönni, hogyan működik pontosan. Hozzáértően bekötötte a csőrengeteget ami kilógott a hátából. Szinte már megvolt a fejében a ruha tervrajza, és hogy mit hová kell kötni.
A nehéz sisak szürkés lencséjén keresztül teljesen más volt a világ. Úgy érezte magát, mint egy óriás, mint aki bárkit le tudna győzni. A többi jelölt még a lélegzőrendszer bekötésével próbálkozott, ami rendkívül jólesett Timnek. Ő volt az első. Mindegy, hogy milyen kicsi teljesítmény, ő nyert. Egyedül állt ki a medence szélére, büszkén elsétálva a többiek mellett. Nagyobbnak érezte magát, és nem a csizma miatt. Már nem a vesztéstől való félelem volt a fejében, hanem a győzelemre való szomj. Eldöntötte. Ő fog nyerni.
Timothy végigszenvedte magát minden teszten. Kellett neki a győzelem. Az utolsó próbára hárman maradtak. Ő, Terrence Bardin, akivel idő közben jól összebarátkozott, és egy harmadik ember, John Cortland. Cortland nagyon nem volt neki szimpatikus. Beképzeltnek tartotta. Magasabb, erősebb, karizmatikusabb, és ami legjobban zavarta, sokkal gazdagabb volt nála. Az utolsó teszt előtt pár hétig egy szobába kerültek. A jól fizető munka már garantált volt, de Timothy nem volt hajlandó itt megállni. Ő győzni van itt. Terrence-szel minden nap együtt ebédeltek az űrközpont kávézójában. Egy ilyen átlagos ebéd közben beszélgettek, mikor a közeli úton elhaladt egy mentőautó. A szirénát alig lehetett hallani. Tim nem nagyon vette észre, csak kissé zavarta a hang, de mikor felnézett, látta, hogy Terrence teljesen elsápadt.
– Jól vagy?
– Mi? J…ja igen, bocsi…csak kicsit elbambultam.
– Biztos? Nagyon sápadtnak tűnsz.
– Bocs nem akartalak megzavarni…csak…régebben mentős voltam… Szerettem a munkát. Jólesett segíteni másokon. Úgy gondoltam megtaláltam a helyem…de aztán egyszer kihívtak egy autóbalesethez…
Terrence csak bámul maga elé. Újra lepörgött előtte az emlék, és ő nem tudott semmit csinálni, csak újra végignézni.
– Nem először láttam ilyet…gyakran volt baleset azon az útszakaszon…de…az egyik autó ismerős volt…a testvérem ült bent…és vér mindenhol …inkább nem részletezném…
Terrence csak nézett maga elé. De most más volt az arca. Boldognak tűnt, bár még látszott a szemében a megviseltség.
– Túlélte, szerencsére. Csak a lábait vesztette el. Nagyon jól viseli, hamar túljutott rajta…De nekem túl sok volt. Otthagytam az állásom…de pénz az kell. A testvérem gyógyszerei és terápiái nincsenek ingyen, és enni se lenne rossz. Ezért jelentkeztem ide. Tudod…engem nem igazán érdekel a hírnév. Örülök, hogy idáig eljutottam. Így is már garantált a jól fizető állás…azon gondolkodok, hogy dobom az utolsó tesztet.
Tim nem hitt a fülének. Ha Terrence kiesik, az eggyel kevesebb vetélytárs. Nem az ő dolga, hogy meggyőzze a maradásról. Ha menni akar, hadd menjen.
– Rendben. Te tudod.
– Sok sikert!
Tim egyedül ment vissza a szobájukba. Ahogy az ágyában feküdt, már látta maga előtt a győzelmet. Milyen csodásan hangzik…Timothy Jones, az első ember a Holdon. Mennyi pénzzel járna…a fizetése egy dolog, de hány újság, könyv, film készülne róla…ekkora hírnév hatalmas vagyont hozna. Akkor megmutatná mindenkinek! Mindenki tudná, ki ő. Mindenki, aki valaha lenézte, mindenki, aki valaha azt hitte, jobb nála, mind csak irigyelve néznék őt. Talán…Nem, biztosan! Biztos, hogy ekkora hírnévvel sikerülne barátnőt szereznie. El se tudja képzelni milyen lenne. Pont mikor képzeletbeli párkapcsolatának részleteiben volt elmerülve, John állított be a szobába, részegen.
– Csá!
Tim mérgesen nézett fel rá az ágyból. Hogy merészeli ez a bunkó, részeges, magát fontosnak képzelő senki félbeszakítani az ő mély álmodozását! Úgy nézett rá, mintha meg akarná ölni a tekintetével. Szerencsére John túl ittas volt, hogy észrevegye, vagy hogy megsértődjön rajta.
Nem fair! Johnnak miért jár ennyi lehetőség? És neki miért nem? – gondolta Tim. – Ő jobban megérdemelné! Ő keményen dolgozott! Neki jár a jutalom! És ez az ősember akarja legyőzni őt? Soha! Nem fogja hagyni! Ő fog nyerni. Bármi áron.
Késő éjjel Timothy kimászott az ágyából, és John szekrényéhez osont. Halkan kipakolt a szekrényből, amíg hozzá nem fért az áldozata űrruhájához.
Már napokkal ezelőtt megleste, mi lesz az utolsó teszt. Tudta, hogyan tudja szabotálni ellenfelét. Úgy ismerte már a ruhát, mint a saját tenyerét. Tudta, mit, hol és hogyan lehet úgy meglazítani, hogy balesetnek látszódjon. Nem mintha bárki is gyanút fogna. Nyílt titok volt, hogy John nem értett nagyon a ruhához. Timothy mindent szépen visszahelyezett a szekrénybe, nyoma se volt, hogy mit tett.
Másnap reggel Tim vidáman ébredt. Ma volt a nagy nap. Az utolsó próba napja, amit most már garantáltan meg fog nyerni. A szobatársai nem tudták, mit tett az éjjel. Úgy gondolták, biztos csak izgatott. Kicsivel később, az utolsó teszt helyszínén felöltöztek, és várták az instrukciókat.
– Figyelem, uraim! Elérkezett az utolsó teszt ideje. Amelyikőjük ma nyer, az örökre bekerül a történelemkönyvekbe!
Timothy csak itta magába ezeket a szavakat. Igen. Ő lesz az első. A legjobb, a legnagyobb, leghíresebb, a legjelentősebb ember, aki valaha élt.
– Ebben az utolsó tesztben azt szimuláljuk, hogy az űrhajó kihasad. Mikor a teszt elindul, a ventilátorok elindulnak, és lefújják önöket. A feladatuk, hogy a rögzítőkábelük segítségével visszamásszanak. Kérem rögzítsék magukat. A teszt egy perc múlva indul.
Mindhárman kikötözték magukat. Ahogy a hatalmas ventilátorok elindultak, az erős szél lefújta őket. Olyan erősen fújt, hogy a köteleik szinte vízszintesen álltak. Mindhárman elkezdtek mászni. Timothy lassan, biztosan ment. Tudta hogy nem kell sietnie. Csak az a dolga, hogy ne fújja el az erős szél. John hamar le is előzte. Gyorsan haladt a kötélen, kapkodott, hogy ő legyen az első, de hirtelen a rögzítőkábelének felső része levált. Johnt már csak a dereka körül lévő karabiner tartotta. Ahogy a felső kötél elengedte, a teste átfordult, a keze lecsúszott a kötélről, és a szél visszafújta. John teste átcsavarodott a levegőben, a rögzítőkábele belegubancolódott a légzőrendszerbe. A mellkasán lévő berendezés a dereka köré csavarodott, megszorítva a csöveket a nyaka körül. Tim pont felért, mire leállították a ventilátorokat. Ahogy zavarodottan visszanézett, látta, ahogy Terrence és a közelben lévő orvosok John felé futnak. Ahogy próbálják kitekerni a csőrengetegből, és próbálják menteni, ami menthető. Tim végignézte, mi történt, és egyetlen dologra tudott gondolni.
Nyertem…
Senki nem hallotta. Nyilván nem rá figyeltek. Aki távolról nézte, annak úgy tűnt, lefagyott. De Timothy vigyorgott a szkafander alatt. Ő nyert. Alig egy hónappal később magabiztosan sétált be az űrközpont kapuján. Ma volt a nap. Ma írja be magát a történelemkönyvekbe. Ahogy szétnézett, látta a sok munkást, akik mind azért dolgoztak, hogy a mai nap megvalósuljon. Boldogsággal töltötte el, hogy ez a sok ember, ez a sok munka, mind egy célt szolgált, őt. Egyikőjükre se fog emlékezni senki, csak rá. Ha bárki valaha a Holdra néz, rá fog gondolni. Ahogy végigsétált a kilövőállomáshoz, integetett a kerítés túloldalán összegyűlt tömegnek. A sok ember, akik megszakították az unalmas életüket, hogy őt láthassák. Ez lesz a legemlékezetesebb pillanat az életükben. Mindenkinek ezzel fognak dicsekedni, hogy ők látták, ők ott voltak, mikor Timothy Jones személyesen vitte át az emberiséget egy új korba. Az ősök felhozták az emberiséget a felszínre, de ő tovább megy! Ő a csillagokba repíti az emberiséget! Felment a lifttel, és beszállt a rakéta tetejébe. Hátradőlt az ülésben, és kifelé bámult. Előtte volt az égbolt. A hatalmas világűr, amit most elfoglal.
-Irányítóközpont Timothy Joneshoz, veszi az adást?
-Igen, tisztán hallok.
-Értettük. A visszaszámlálást elkezdtük. Tíz, kilenc, nyolc, …
Tim már alig figyelt. Már a Hold se nagyon érdekelte. Felmegy, lő pár képet, elmond egy beszédet, az egész olyan unalmas. Ami őt érdekelte, az az, ami azután jön. Örök hírnév és dicsőség. Soha többé nem bánnak vele tiszteletlenül. Felmegy, lejön, és egy hét múlva már az elnökkel vacsorázik.
-Kilövés!
A rakéta elindult. Vadul rázkódott, ahogy felfelé emelkedett, a Föld messzebb és messzebb nyúlt a szemei előtt. A felhőkön áttörve száguldott az ég felé, a nagy kékség egyre sötétebbé vált előtte. A rezgés lecsillapodott, ahogy kiért a nagy feketeségbe. Letekintett a földre. Az emberek, sőt a városok és országok, az emberiség legnagyobb csodái olyan kicsik voltak, hogy nem is látta őket. Mostmár minden értelemben feljebb volt mindenkinél. Ő az emberiség fejlődésének csúcspontja. A világűr meghódítója, majd a holdat is átnevezik a tiszteletére, sőt az űrt is róla fogják átnevezni. Vacsora az elnökkel? Ki az? Hozzá képest egy senki!
A hajó lassulni kezdett, majd megállt. Megérkezett. A világ a ruhájában lévő kamerán keresztül élőben láthatta a történelmi pillanatot. A kabin ajtaja lassan kinyílt, ahogy elkezdett beszélni a rádiójába.
– A mai nap nem egy átlagos nap. A mai napon én, Timothy Jones, megteszem az első lépést a Holdon. Ezt a kopár, ismeretlen tájat, most meghódítom. Lássátok, amit még ember sose látott, lás…
A hang megakadt a torkában. Mi ez? Mi hevert a lába előtt? Valamiféle…papír? Lassan lehajolt, és felvette. Mintha…emberi sziluettek lennének. Lassan, remegő kézzel megfordította, a világ a ruháján keresztül nézte. A lap hátulján egy szöveg volt írva…egy szöveg…angolul. „Ez itt az asztronauta Charlie Duke és családja a Föld bolygóról, aki 1972 április huszadikán a hold felszínén landolt.” Mit jelentsen ez? Nem, ennek semmi értelme. Hogy került ez ide?! 1972…ez a régi világ évszámítása…de az nem lehet. A távolban megpillantott valamit. Egy zászló. Már szinte teljesen kifakult, de még láthatóak rajta a vízszintes vonalak a csillagokkal a sarokban. Felismerte ezt a zászlót…annyiszor látta a történelemkönyvekben. De ez nem lehet…az minimum ezer év! Talán még több is! De hogy?! Ez nem lehet!
– Ez nem lehet! Nem… nem… nem!
Alig volt tudatánál, teljesen elárasztotta a düh; nem, a félelem. Most jött rá a valóságra. Most üvöltött fel benne az a halk hang, ami mindig az elméje mélyén rejtőzött. Most tudatosult, hogy mi ő valójában. Nem az első, nem az utolsó. Egy hazug, aki nem érdemelte meg, hogy felvegyék, egy szerencsétlen, aki felélte családja vagyonát, egy csaló, aki nem érdemelte meg, hogy nyerjen, egy gyilkos, aki azt gondolja bírálhat másokat, egy senki, aki Istent akar játszani, aki magát feljebbvalónak tartja, egy szánalmas, jelentéktelen senki.
– ÉN VAGYOK AZ ELSŐ! NEKEM KELL AZ ELSŐNEK LENNI! NEM! NEM! NEM!
Ömlenek a szeméből a könnyek, ahogy térdre rogyva üvölt a sötétségbe, és a sötétség nem válaszol.
A világ új szemmel nézte a történelmet. A Holdra még sok száz expedíció ment, hogy feltérképezzék, hogy többet megtudjanak a régi világról, amelyből oly kevés maradt. Mindenki hallott az első felfedezésről, a napról, amikor az emberiség egy új emléket talált a
saját elfeledett múltjából. Páran az öregek közül még emlékeznek is. Emlékeznek a pillanatra, amikor egy fiatal asztronauta, valami…Tomas, vagy talán Teo? Mindegy is, a lényeg, hogy emlékeznek a pillanatra, mikor a fiatal űrhajós hisztizni kezdett az emberiség legnagyobb felfedezését látva. Nem tűnt szimpatikus alaknak, nem csoda, hogy sose hallottak felőle többé.
