Református Iskolák Országos Úszóbajnoksága

XVIII. Széchy Tamás Emlékverseny

Hódmezővásárhely, 2024. április 29. (hétfő)

„Az ifjúnak az erő a kitüntetése” (Péld.20,29)

A versenyt azon diákoknak szervezzük, akik haladó szinten úsznak és református iskolák tanulói, valamint iskolájuk a RIDISZ tagja
1. A verseny célja Versenyzési lehetőség biztosítása a református iskolák tanulói számára. A verseny a gyógypedagógiai intézmények 1-8 évfolyamos diákjainak is nyitott, a többségi versenyszámokba történő nevezésük is lehetőség előzetes választás szerint!
A református iskolák országos bajnoki címek eldöntése a különböző úszó versenyszámokban.
2. A verseny helye és ideje
Hódmezővásárhely Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda (Ady E. út 1.)
2024. április 29., 9 óra
3. A verseny meghirdetője
– Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség és a fenntartásában működő intézmények:
– Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
– Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium
– Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola
– MRE Oktatási Szolgálat
– RIDISZ
4. A verseny résztvevői
A meghívott református iskolák versenyzői
I. korcsoport: 2015. évben vagy később születettek
II. korcsoport: 2013-2014 évben születettek
III. Korcsoport: 2011-2012 évben születettek
IV. korcsoport: 2009-2010 évben születettek
V. – VI. korcsoport: 2004-2008 évben születettek
5. Igazolás

A tanévre érvényesített diákigazolvány helyszíni bemutatása alapján. Iskolaorvosi/sportorvosi engedély.
6. Helyezések eldöntése
– időfutamokban elért idő alapján
– a versenyen a MUSZ szabályai a mérvadók, vitás kérdésekben a versenybíróság elnöke dönt
7. Díjazás
Az egyéni versenyszámok és a váltók I-III. helyezettjei éremdíjazásban részesülnek. A legtöbb pontot elért fiú és leány versenyző I-II., III-IV., V-VI. korcsoportban különdíjat kap.
8. Pontverseny
Az egyéni versenyszámok I-VIII. helyezettje 9-7-6-5-4-3-2-1 pontot kapnak, váltóban a pontozás kétszeres, ami az egyéni versenybe nem számít bele, csak az iskolák pontjaiba. A legtöbb pontot elért gimnázium és általános iskola első helyezettjét KUPÁval díjazzuk.
9. Nevezés
A versenyre nevezni a rendező iskolák honlapján
www.aranyossy-hvasarhely.edu.hu
www.bgrg.hu
www.szonyibenjamin.hu található, illetve mellékelt nevezési lapon lehet elektronikus úton a reformatususzobajnoksag@gmail.com e-mail címre küldve. A nevezési lapon kérem, tüntessék fel a számlázáshoz szükséges adatokat!
Minden versenyző csak a saját korcsoportjában versenyezhet. Váltókban fölfelé versenyeztetni lehet, de egy gyerek csak egy korcsoport váltójában (vegyes és gyorsváltóban) szerepelhet.
A versenyzők csak térden felüli úszódresszben vagy úszónadrágban versenyezhetnek! Nevezési díj: 2000 Ft/versenyző; számlaszám: Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség ; 11735067-20056821
Nevezési határidő: 2024. április 15. A nevezéseket és a nevezési díjat kérjük határidőre elküldeni! UTÓNEVEZÉS NINCS! A határidőre meg nem érkező nevezési díj esetén a versenyzőket töröljük a versenyzői névsorból.
10. A versenybíróság elnöke: Bán-des Fontaine Annamária
titkára: Balázsné Mónus Anikó
11. Lebonyolítás
A nevezések alapján előzetesen előkészített futambeosztás szerint.
Az érdeklődők számára szállást biztosítani tud a Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium (5000 Ft/fő/éj; 15 fő foglalás esetén kedvezmény), étkezési igényeket egyeztetés után fogadunk. Tájékozódjon Kádárné Zsoldos Edit igazgatóhelyettes e-mail címén: kadarne.zsoldos.edit@bgrg.hu

Az uszodába történő belépés az előzetesen leadott versenyzői névsorban szereplőknek (nevezési lista) és az indokolt létszámú kísérőknek (listán szereplők) díjmentes. További érdeklődők 900 Ft/fő látogatójegy vásárlásával a lelátóról követhetik a versenyt.
A beléptetéshez szükséges, előre leadott versenyzőknek és kísérőknek hidegcsomagot (2 szendvics, alma, Balaton szelet, 0,5 l ásványvíz) biztosítunk.
A versennyel kapcsolatos szakmai kérdésekkel forduljanak Bán-des Fontaine Annamáriához (annamariaban78@yahoo.com), a versenybíróság elnökéhez.

Bán Csaba vezető lelkipásztor Ótemplomi Református Egyházközség versenybíróság elnöke

Bán-des Fontaine Annamária igazgatóhelyettes

Ref.orsz.úszóbajnokság 2024

Úszobajnoksag nevezesi lap 2024

Ref. orsz. úszóbajnokság versenyprogram 2024.docx

Szállás- és ebédigény 2024.docx