Iskolánk diákjai is képviseltették magukat, a XX. ORSZÁGOS BIBLIAI TÖRTÉNETMONDÓ versenyen, melynek döntőjét közel harminc egyházi fenntartású iskola diákjainak részvételével rendeztek meg Gyulán.

Elsősorban református intézményekből neveztek a tanulók, de katolikus, görögkatolikus és baptista iskolákból is jöttek a versenyre.Ft. Dr. Fekete Károly püspök úr személyesen mondott áldást és útravalót a gyerekeknek a nyitó istentiszteleten, akik elsőtől nyolcadikig minden évfolyamon összemérték retorikai, előadói és bibliaismereti tudásukat az ország különböző részeiről érkezett versenyzők. A rendezvényt immár huszadik alkalommal a Magvető Református Általános Iskola és fenntartó egyházközsége szervezte és bonyolította le.

Diákjaink eredményei :
Lantos Barnabás 8. A – országos I. helyezett

Balázs Ádám országos 6. A – III. helyezett

Mórocz László országos 7. A – V. helyezett

Ördög Vince 5.A – tanúsítvány, emléklap a döntőn való részvételről

Felkészítő tanáruk: Kovács Márk Péter

Gratulálunk!