A Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola november 12-én, első alkalommal rendezte meg városi szinten az „Erdélyország – Tündérország” elnevezésű versmondó versenyét 5-6. és 7-8. osztályos kategóriákban.
Valamennyi általános iskolából jöttek versenyzők. Huszonöten mondtak szebbnél szebb verseket a hazai és határon túli, illetve az erdélyi magyar líra jeles költőinek tollából.
„Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?”
Az egyik diák által elmondott Reményik Sándor: Csendes csodák című versének sorai jól érzékeltetik a hagyományteremtő versmondó verseny szellemiségét.
A gimnázium diákjai szép eredménnyel szerepeltek:
5-6. évfolyam:
I. helyezett: ANTAL MÁTÉ 6. A; Felkészítő tanára: MARÓTI MARIANN
7-8. évfolyam:
III. helyezett: FORRAI FANNI 7. A; Felkészítő tanára: KISNÉ KUN MÁRTA
Gratulálunk!
Forrás: http://www.vasarhelyihirek.hu/versbe_szedett_szavak_ereje