Néhány fontos dolog a központi írásbeli felvételi vizsgával kapcsolatosan: • A központi írásbeli vizsga időpontja: 2016. január 16. (szombat) 10 óra. • Helyszíne: Bethlen Gábor Református Gimnázium (6800. Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 2.) • Gyülekezés: a gimnázium aulájában reggel 9 – 9.30-ig.
Minden tanuló a jelentkezési lapján megjelölt általános tantervű 9. évfolyamra vonatkozóan, magyar nyelvből és matematikából írja meg a vizsgát.
A központi írásbeli vizsgára hozd magaddal diákigazolványodat, vagy személyi igazolványodat.
A központi írásbeli vizsga során – körzőn és vonalzón kívül – semmiféle segédeszköz (pl. számológép) nem használható. (Szakértői vélemény alapján kedvezményben részesített tanuló esetében ez a határozatban rögzítettek szerint módosul.
A felvételi feladatlapokat kék tollal kell kitölteni.
A vizsga feladatlaponként 45 percet vesz igénybe. A két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartunk. A vizsga tehát 10 órától 11.45-ig tart. (A szakértői vélemények alapján időkedvezményben részesített tanulók esetében ez a határozatban rögzített többletidő szerint módosul.)
Fontosabb időpontok még:
201 6. január 25. (hétfő) 8 – 16 óráig: Az írásbeli feladatlapok megtekintése. (diákok, szülők)
2016. január 26. (kedd) 8 – 16 óráig: Az értékeléssel kapcsolatos esetleges észrevételek beadása.
2016. január 28. 8-16 óráig: Az intézményvezető által aláírt, lepecsételt Értékelő lapok , átadása a tanulóknak a gimnáziumban.
_____________________________________________________________________________________
2016. február 12. (péntek): A Jelentkezési lapoknak az általános iskolából a gimnáziumba küldésének határideje.
2016. február 16 – március 4. között: Szóbeli meghallgatások (Pontos időpontjukról különértesítést küldünk.)