Augusztus 2-10. között Magyarország adott otthont a 46 ország mintegy 260 diákja részvételével zajló XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiának – a magyar diákok 2013 óta a legjobb eredménnyel, összesen 4 bronzéremmel és 6 kiemelt dicsérettel zárták a versenyt.

Magyarország 2011 óta vesz részt a versengésben, és az idei évben az a megtisztelő feladat érte hazánkat, hogy mi adhattunk otthont a sorrendben 13. nemzetközi olimpiai döntőnek.

Az eredetileg 21 ország közreműködésével indult program a közreműködők számát tekintve az eltelt bő egy évtized alatt közel a duplájára növekedett: az idei döntőn 46 ország csaknem 260 diákja vett részt. Több, erős csillagászati hagyományokkal bíró nemzet két ötfős csapatot is regisztrált – idén ezzel a lehetőséggel házigazdaként Magyarország is élhetett.

A márciusi országos döntőn kiválasztott olimpiai kerettagok az elmúlt hónapokban intenzív hétvégi alkalmak és online feladatsorok formájában készültek a megmérettetésre; a folyamatot július elején egy egyhetes felkészítő és csapatkiválasztó tábor zárta Jászberényben.

Az IOAA idei döntőjére augusztus 2-10. között Keszthelyen került sor , ahol a diákok nak a versenyfordulók négy napja alatt elméleti, adatfeldolgozási, távcsöves észlelési és planetáriumi égboltszimulációkhoz kötődő, sokszor rendkívül összetett feladatokat is végre kellett hajtaniuk. A magyar diákok kimondottan sikeres versenyt tudhatnak maguk mögött, hiszen számszerűleg minden idők legjobb magyar szereplését produkálva, 4 bronzéremmel és 6 kiemelt dicsérettel zárták az olimpiát.

Iskolánk diákja Tordai Tegze, – kiváló eredményével –  kiemelt dicséretben részesült. (felkészítő tanárai, mentorai: Berecz János és Vincze Szabolcs)

Gratulálunk!

Forrás: https://www.csillagaszat.hu/hirek/szep-magyar-sikerekkel-zarult-a-keszthelyen-megrendezett-csillagaszati-es-asztrofizikai-diakolimpia/