Kedves Diákok! A központi írásbeli vizsga időpontja: 2021. január 23. (szombat) 10 óra. Helyszíne: Bethlen Gábor Református Gimnázium (6800 Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 2.)

A tanuló számára kijelölt vizsgaterem : beosztás szerint
Belépés az épületbe : A főkapun keresztül.
Gyülekezés : a vizsgahelyszínként megjelölt teremben a vizsgázó számára kijelölt helyen reggel 9:00 – 9:30-ig.
Kérjük, hogy az épületben ne csoportosuljatok, hanem a legrövidebb idő alatt foglaljátok el a kijelölt helyeteket a vizsgateremben!
Amennyiben a diák nem tud eljönni a vizsgára, kérjük, hogy azt legkésőbb 2021. január 23. 9 h-ig jelezzék a 06 30/709-8112-es telefonszámon Kiszely Andrea igazgatóhelyettesnek.

  • Az épületbe történő belépés kizárólag az alapvető egészségvédelmi szabályok betartásával, hőmérőzés, maszkviselés, kézfertőtlenítés és a biztonságos távolság megtartása (1,5 m) mellett történhet! Az épületbe csak a vizsgázó diákok léphetnek be, kísérők, szülők nem! A 4. osztályos vizsgázókat bethlenes diákok fogják a kijelölt vizsgaterembe kísérni. A gimnázium folyósóin, a közösségi terekben a maszk használata kötelező, a vizsga ideje alatt a maszk használata nem kötelező, de ajánlott. Kérjük, hogy a vizsgán kizárólag egészséges és tünetmentes diák jelenjen meg!Az épületben történő tartózkodás egész ideje alatt ajánlott a kézfertőtlenítő rendszeres használata!
    Fontos, hogy a központi írásbeli vizsgára hozd magaddal diákigazolványodat, vagy személyi igazolványodat személyazonosítás céljából! A tanulók az évfolyamuknak megfelelő általános tantervű vizsgát írják majd meg magyar nyelvből és matematikából.
    A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható. A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható.   (Kivéve erre vonatkozó szakértői vélemény és iskolai határozat esetén.)
    A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék tollal kell elkészíteni. Az írásbeli felvételi vizsga elsődleges célja az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt. A vizsga feladatlaponként 45 percet vesz igénybe. A két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartunk. A vizsga tehát 10 órától 11.45-ig tart. (Szakértői véleménnyel és iskolai határozattal rendelkezők esetében a befejezés időpontja eltérhet.)
  • 2021. január 29-től az iskola honlapján (www.bgrg.hu) a tanulói oktatási azonosítószám alapján mindenki megtekintheti majd a vizsgán elért saját pontszámait, valamint a javítási útmutató pontos elérhetőségét a www.oktatas.hu oldalon.
  • Az írásbeli vizsga kiértékelt feladatlapjait a vizsgázó vagy szülője – amennyiben szeretné – személyesen is megtekintheti 2021. január 29-én, pénteken 8-16 óra között a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban (6800. Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 2.). A járványügyi helyzetre, és a nagy létszámra való tekintettel a megtekintés menete a következő: a vizsgadolgozatot az iskola képviselőjének jelenlétében a vizsgázó vagy a szülő laponként lefényképezi pl. telefon, digitális fényképezőgép segítségével, majd ezt követően elhagyja a megtekintés helyszínét. A kiértékelt vizsgadolgozatok javítását a www.oktatas.hu oldalon megtalálható hivatalos javítókulccsal kell összehasonlítani otthon.
  • Ha a feladatlapon a központi, hivatalos javítókulcstól eltérő javítást észlelnétek, írásban észrevételt tehettek az értékelésre, amelyet a megtekintés napján vagy másnapján, tehát február 1-jén, 16 óráig jelezhettek, adhattok le az iskolában.
  • A központi írásbeli vizsga részletes eredményeit tartalmazó hitelesített értékelő lapot a tanuló február 5-én, pénteken 8-16 óra között veheti át a gimnáziumban.   Lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a bgrg@bgrg.hu e-mail címre 2021. február 3-ig eljuttatott kérés, kérelem esetén az értékelő lapot e-mailben küldjük ki. A 8. osztályos diákok ennek az értékelő lapnak a másolatával együtt nyújthatják be iskolájuk útján jelentkezési lapjukat hozzánk és így vesznek részt az általános felvételi eljárásban.
  • A 4. osztályos diákok esetében a jelentkezés egyénileg is történhet. Az egyéni jelentkezés során a felvételi lapokat (tanulói adatlap és jelentkezési lap) a jelentkezőnek, illetve a szülőnek a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületén kell előállítani, majd kinyomtatva továbbítani a középfokú iskolába, illetve az Oktatási Hivatalba.
    A program megnyitására 2021 januárjában kerül sor! (https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/tajekoztato_felvetelizoknek/2020_2021beiskolazas/egyeni_jelentkezes_menete_a_2020_2021_tanevben_zajlo_kozepfoku_felveteli_eljaras_soran)

Fontosabb időpontok:

Január 23. 10 órától 11.45-ig: írásbeli felvételi vizsga magyar nyelvből és matematikából.

Január 29.: az iskola honlapján (www.bgrg.hu) elérhetővé tesszük a vizsgázók tanulói oktatási azonosítószámával a vizsgán elért vizsgadolgozatok pontszámát és a javítási útmutató elérhetőségét.

Január 29. 8 órától 16 óráig: az írásbeli feladatlapok megtekintése.

Február 1. 8 órától 16 óráig: az értékeléssel kapcsolatos esetleges észrevételek beadása az iskolába.

Február 5. 8 órától 16 óráig: az értékelő lap átvétele a gimnáziumban, vagy előzetes kérés esetén e-mailben.

Február 19-ig: az általános iskolák továbbítják a felvételi Jelentkezési lapokat a gimnáziumba.

Február 23 – március 12. között: szóbeli felvételi vizsga iskolánkban a 9. évfolyamra jelentkezőknek.

Ezúton kívánunk a központi írásbeli felvételi vizsgához sok sikert!

Áldás, békesség!