A hanami, cseresznyefa-virágzás Japánban

Írta: Lázár Borbála Viola

Japánban az egyik legnagyobb kulturális ünnep, mely az ország egészét megmozgatja – a cseresznyefa (sakura) virágzásának megünneplése.

A cseresznyefa általában március végétől május elejéig hozza pompás virágait. Ez az időszak tulajdonképpen rendkívül rövid. Általában csak egy hét telik el a teljes virágbontakozás (mankai) és az első virágok megjelenése (kaika) között.

Nem is gondolnánk, hogy a japán díszcseresznye akár a 10 méter magasságot is elérheti. Becslések szerint több millió cseresznyefa található az országban! (Persze, Magyarországon is nőnek a cseresznyefák: különösen a Duna mentén és a Balatonnál találjuk meg őket, de számuk és méreteik nem érik el a japán fajtákét, és legenda sem fűződik hozzájuk.)

A cseresznyefa-ünnep neve hanami, ez az újjászületés és az elmúlás ünnepe, mivel a cseresznyevirágok csak pár napig pompáznak, azután lehullanak szirmaik. Az európai gondolkodás számára furcsa és különleges, hogy milyen közel van a japán ember számára a két fogalom: elmúlás és az újjászületés!

A mai Japánban a hanami ünnnepe hasonlítható egyfajta piknikezéshez: űzhetik nappal és éjszaka egyaránt (utóbbi esetben jozakurának, azaz cseresznyefák éjszakájának hívják az ünnepet).  A hanami ünnnep lényege a szépséges virágok örömteli nézegetése. Ilyenkor a japánok a parkokban sétálnak, kis csoportokban, kollégákkal, barátokkal együtt piknikeznek, és gyönyörködve szemlélik a sakura virágokat.

hanaminak azonban Japánban ismerik egy régebbi formáját is. Ekkor a szilvafák virágzását ünneplik a cseresznyevirágzás helyett. Ezt a „rendezvényt” különösen az idősebbek látogatják szívesen.

Az európai ember, aki részt vehet egy-egy ilyen szertartásos, szép ünnepségen, úgy érezheti, hogy a japánok még ma is hisznek a cseresznyefákban lakozó szellemekben…

A cseresznyefa csodálata egy legendához köthető: a Fuji  hegy istennője, Konohana Sakuya Hime minden év tavaszán újjáélesztette az elhalt virágokat és cseresznyefavirágokkal díszítette a japánok legszentebb hegyét. Így vált a sakura a tavasz eljövetele és az újjáéledés legfőbb szimbólumává.

Cseresznyevirág-fellegen át-setétlik egy templomtető. (Bashó)

 

Bemutatkozik az új BEDÖK- elnök

Írta: Dombóvári Nándor

Pletka Levente a következő tanévtől lesz BEDÖK elnök. A négy jelölt közül két fordulóban nyerte meg a választást az április 12-i tisztújító BEDÖK-ülésen. A második fordulóban Fári Bence volt az ellenfele.

Tőle az alábbiakat kérdeztük:

 Ez felszínes kérdés, de mivel most választottak meg, fel kell tennem. Eddig milyen elnöknek lenni?

Bár csak a következő tanévtől leszek hivatalosan diákelnök, de már most felemelő és egyben felelősségteljes érzés betölteni ezt a tisztséget.

Milyen volt az elnökhelyettesi pozícióban dolgozni?

Elnökhelyettesként rendkívül sok tapasztalatot tudtam gyűjteni, ami segíthet az elnöki munkáimban is, továbbá örömteli volt segíteni az előző elnök munkáját.

 Szerinted mi lehet az oka, hogy a tavalyi választásokon nulla szavazatot kaptál, idén viszont nyertél?

Szerintem sokat számít a tapasztalat, amit gyűjtöttem, illetve hogy egyre több emberrel ismerkedtem meg az iskolában, és egyre több emberrel tudtam jó kapcsolatot kialakítani. Talán idén jobb ötleteim vannak, mint tavaly voltak. Például az iskolai sportbajnokságon szeretnék változtatni. Többektől hallottam, hogy ez jó lenne. Igyekszem azokra építeni, ami tetszik a diáktársaimnak.

 Mivel fogod kezdeni a ciklust?

Az ősszel sok dolgunk lesz, de elsőként talán az iskolai sportbajnokság lesz a terítéken.

Köszönjük a beszélgetést.

 

 

Évértékelő Szabó Hédivel

Írta: Dombóvári Nándor

Idén is elkészítettük a hagyományos BEDÖK-elnökkel készült ciklusvégi interjúnkat. Ezúttal Szabó Hédi, leköszönő diákönkormányzati elnök válaszolt a kérdésekre.

Hogyan élted meg az elnökséget?

Ami az elnökségemet illeti, élveztem a kihívásokat, és nagy örömmel terveztem, ötleteltem új projektekkel kapcsolatban. Szociális jellememnek köszönhetően könnyen segítettem a közösséget. Az elnökség nem okozott nekem nehézséget, és szívesen vállaltam a vezető szerepet a projektek koordinálásában.

 Programodból miket sikerült megvalósítanod, ezek közül melyekre vagy a legbüszkébb?

A legbüszkébb természetesen az NLG-BGRG sportversenyre vagyok, amelyre sikerült szponzorokat találnom, ami jelentősen emelte a verseny színvonalát. Nagy öröm számomra, hogy sikerült újjáéleszteni a hagyományokat, és új lendületet adni az eseménynek. Ne feledkezzünk meg a tanár-diák foci-, röplabda- és kosármérkőzésekről, ahol a vándorserlegek elindításával sikerült izgalmassá és emlékezetessé tenni versenyt . Emellett számos más kisebb program is színesítette az iskolánk életét, mint például a limonádés nap, csengőhangos verseny, farsang, zene világnapja, táskamentes nap, üzenőfal kihelyezése és az őszi sportbajnokság. Nagy energiával dolgoztunk azért, hogy hagyományokat teremtsünk, és örömmel látom, hogy ezek a kezdeményezések sikeresnek bizonyultak.

Miket nem tudtál megvalósítani, és miért nem?

Sajnos néhány kezdeményezés kimaradt. Így utólag úgy érzem, hogy talán nem egy évre terveztem ezeket a programokat, több időre lett volna szükségem, hogy minden megvalósuljon. Ilyen például a TikTok oldal létrehozása, a dolgozatmentes nap és a pizsama- és papucsnap, amelyeket nagyon vártam, de sajnos nem valósítottuk meg ebben a tanévben.

Milyen volt a közös munka a Diákönkormányzattal és az iskola vezetőségével?

Természetesen, mindenhol előfordulnak nehézségek, de , hogy sikerült ezeket mindig sikerült megbeszélnünk és áthidalnunk. Az iskola vezetősége mindig támogatást nyújtott számunkra, és hálás vagyok a lehetőségért, amit adtak nekem.

 

 

SOLI DEO GLORIA- Tudod mi ez?

Írta: Láda Kincső, Lázár Borbála Viola

Néhány hete feltűnt egy plakát az iskola folyosóin, szerda délutáni beszélgetésekre hívja a 9-12. osztályos diákokat. Utánajártunk, mik ezek az alkalmak, most szeretnénk Nektek is kedvet csinálni hozzá.

Egy szerdai délutánon találkoztunk László Judittal a harmadik emeleti művészeti teremben. Itt tartja Judit, aki most angol-biológia szakos egyetemista, nem utolsó sorban bethlenes öregdiák, kéthetenként az SDG beszélgetéseket. 2018-tól 2022-ig járt a Bethlenbe, most Szegeden tanul, középiskolás kora óta tagja a Soli Deo Gloria református diákmozgalomnak.

Az első kérdésünk az volt, mit rejt a név, az SDG.  „Dióhéjban annyi, hogy ők egy diákmozgalom, akik a református iskolába járó diákokkal foglalkoznak. Fő céljuk, hogy az evangéliumot át tudják adni még jobban a diákoknak, bár más keretek között, mint ahogyan hallják akár a reggeli áhítaton hétfőnkét, vagy bármilyen másik alkalmakon különböző iskolákban. Igazából az SDG célja egyrészt az, hogy a fiatal református gimiseket össze tudja hozni egy közösségbe, másrészt pedig, hogy minél több diák megértse az evangéliumot, és átadja Jézusnak az életét. Ez a misszió”—magyarázza Judit.

Milyen programokat ajánl az SDG?

Nagyon sokat. Az első, amit tudok mondani, az a tavaszi találkozó, ez azért jó, mert minden nagyon kötetlen. Ott vagytok Balatonszárszón a konferenciaközpontban, ami olyan, mint egy hotel. Három napig tart középiskolás diákok és az önkéntesek, az SDG-sek számára. Egy téma körül vannak áhítatok, rengeteg kiscsoportos beszélgetés, és mind nagyon gyakorlati. Így azokat a dolgokat, amiket a Biblia mond, gyakorlatba át tudjuk ültetni, és igazán mi is meg tudjuk érteni, és a saját életünkbe be tudjuk építeni. Szoktunk közösen énekelni, esténként társasozunk, sétálgatunk Balatonszárszón.  A másik,  amit nagyon szerettem gimis koromban, az a bibliaismereti verseny. Erre készülni kellett, engem nagyon motivált az a versenyszellem, hogy menjünk, csináljuk, nyerjünk.  Ez jó buli tud lenni, ide háromfős csapatok tudnak jelentkezni.  Ezen kívül télen az adventi időszakban szokott lenni egy adventi találkozó is.  Illetve ajánlom mindenkinek az SDG – köröket, amiket szerdánként három órától szoktunk tartani. Talán ez a legelérhetőbb a diákoknak itt az iskolában.

Milyennek képzeljünk el egy SDG foglakozást Judittal?

Itt összegyűlünk páran, amennyien jönnek diákok, és én mindig hozok egy témát, amiről beszélgetünk. Sokszor játékos feladatok is segítenek feldolgozni az igét. Olvassuk a Bibliát, közösen imádkozunk, szeretnénk majd énekelni is többet.  De  a lényeg, hogy együtt dicsérjük az Urat. Igazából azért gyűlünk itt össze, hogy a diákoknak legyen egy helyük, egy olyan alkalmuk, ahol meg tudják osztani akár azt, hogy mi történt velük azon a héten, azon a napon, tudjanak egymásról, találkozzanak egymással és beszélgessenek. A legfontosabb célja az, hogy az igével ismerkedjünk, de nem feltétlenül úgy, ahogy egy áhítaton, tehát nem egy frontális módon, hogy én felolvasom az igét, elmondom, hogy mit ír, mit takar, és akkor ennyi, imádkozunk, hanem, hogy egy kicsit gondolkozzunk, elmondja mindenki a saját gondolatát róla, saját tapasztalatait, bármit. Most 7 diák jár, az ideális létszám legfeljebb 15.

Az SDG nem olyan, mint egy óra. Bármikor lehet jelentkezni. Még mindig  kint van a plakát, azon rajta van, hogy minden szerdán 3- tól a művészeti teremben van a foglalkozás. Én már fél 3- tól itt vagyok. A jelentkezésnek nincs formális módja, el kell jönni. Ha valaki érdeklődik, vagy nem tudja pontosan hogy mi ez, akkor kérdezze a hittantanárokat,  vagy azt, aki már jár ide. Vagy  Facebookon  is megkereshet engem.

Miért ajánlja az SDG-t Judit?

Nagyon sok oka van. Egyrészt azért, mert szerintem mindenkinek szüksége van egy olyan közösségre, ahol meg tudja osztani a gondolatait. Arra is szükség van, hogy az iskolán belül kialakuljanak ilyen közösségek. Ajánlom annak, aki szeretne egy ilyen közösséget megtalálni és a tagja lenni, szeretne több embert megismerni az iskolában. Ez erre is jó mód. Itt viszonylag mélyebb dolgokról is van szó, néhány dologról mélyebben beszélgetünk.

Ajánlom annak is, aki érdeklődik a Biblia iránt, de nem tudja, hogyan érdemes elkezdeni.

Vagy akiket érdekelnek a témák, amikről beszélgetünk: értékek, célok, mit jelent a bűn, az ember életében ez hogyan nyilvánul meg. Jézusról nagyon sokat beszélgetünk. Nem úgy, ahogy megszoktátok a suliban. Alapvetően arról beszélgetünk, hogy az, amit a Bibliában olvashatunk, hogyan nyilvánul meg a saját, személyes életünkben. Mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik vagy már elgondolkozott azon, hogy eljöjjön, az nézzen meg minket!

Aki SDG-kört vezet, mint Judit, erősebb hitben él. De hogyan tudott ide eljutni? Ezt mesélte:

Én egy hívő családba születtem, gyerekkorom óta gyülekezetbe járok, de az ember hite elsősorban nem emiatt alakul ki, ez nem jelenti azt, hogy őszintén hívő. Kisebb kormoban igyekeztem a családomban tanultakat  követni, de ekkor még nem saját meggyőződésemből, hanem mert ezt láttam magam körül.

Mikor először „meghallottam” Istent, úgy éreztem, hogy megszólít engem. Amikor elkezdtem igazán érdeklődni, akkor hetedikes voltam, és Noé történeteről beszélgettünk egy gyülekezeti táborban. Arról volt szó, hogy Noé nagyon bízott Istenben, mert Isten mindent megadott neki ahhoz, hogy hogyan építse a hajót. Noé évekig építette, amit a körülötte lévő emberek nem értettek.

Ekkor rájöttem, hogy nekem ez a bizalom hiányzik az életemből, és először éreztem a vágyat, hogy elkezdjem olvasni az Igét, imádkozzak. Már ezzel sok változást éreztem magamon: sokkal kedvesebb, türelmesebb lettem az emberekkel, Istenre kezdtem el fókuszálni. Ez az út nagyon hosszan vezetett.

Az általános iskolás éveim vége és a gimis éveim alatt megismerkedtem az evangéliummal. Felfogtam, hogy mit jelent, hogy Jézus meghalt az én bűneimért, és hogy én bűnös ember vagyok, hogy nekem rá és a segítségére van szükségem. Ez a megtérés, ami nálam egy folyamat volt. Ebben sokat segített a hívő közösség, hogy voltak hívő barátaim. Sokat küzdöttem azzal, hogy hogyan is kellene olvasni a Bibliát, de aztán igyekeztem rutinná tenni a Biblia olvasását és az Istennel való beszélgetést naponta. És ez lendített át, mivel több időt töltöttem az Úrral, és nagyon sok mindent kiformált, és még mindig formál bennem.

Gyertek minél többen. Mondjátok, hirdessétek, örülnék, ha többen lennénk. Ez a foglalkozás teljesen ökomenikus, felekezet feletti, bárki eljöhet.

 

 

“Ez egy kerek történet, mert ahol kezdtem, ott állhatok most én is.”

Írta: Major Virág

Az iskolánkba járó diákok közül sokan foglalkoznak néptánccal. Közülük talán Terhes Balázs a legkiemelkedőbb, hiszen már kifejezetten sok mindent elért táncos évei alatt. Egy hosszabb beszélgetés keretein belül szóba került a táncolás, a táncoktatás, a zenélés és Balázs tervei a jövőre tekintve.

Mikor és miért kezdtél el táncolni?

4 évesen kezdtem el táncolni, édesanyám íratott be. Eleinte egyáltalán nem vonzott engem a tánc, negyedik osztályos koromig muszájból csináltam, de utána elkezdtem komolyabban venni, mikor más oktatókhoz kerültem. Ekkor jöttem rá, hogy megszerettem a néptáncos közeget, valamint azt, hogy mai napig olyanokkal táncolok, akikkel akkor elkezdtük.

Az Árendásban, vagy a Kankalinban kezdtél?

A BFMK gyermekcsoportjában kezdtem táncolni, Tápai Lászlóné Mariann vezetésével, Kádár Tamás és Virágh Vivien kezei alatt gyarapíthattam tudásom. Végül 2016-ban kerültünk át az Árendás Néptáncegyütteshez, ahol  Bálint Aliz és Gazsi László kezdtek tanítani; ők jelenleg is a mestereim.

Melyik általános iskolába jártál?

A Liszt Ferenc Általános Iskolába jártam, mert az életemben a tánchoz az ének és a zene mindig is adott volt.

Egy korábban elkészült interjúból megtudhattuk, hogy a táncosok között is vannak zenészek, – ez pedig fordítva is igaz – így szinte magától értetődően jön fel itt is a kérdés, hogy játszol-e valamilyen hangszeren?

Jelenleg nem, de 8 évig trombitálni tanultam. Először egy éven keresztül furulyáztam, majd hogy a trombita lett a hangszerem, melyet a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolában tanultam, emellett fúvós zenekarba is jártam. Sokáig táncoltam és zenéltem párhuzamosan, de egy idő után be kellett látnom, hogy a kettő közül választani kell, így döntöttem a tánc mellett.  A mai napig szeretek zenélni, és ha egy hangszer a kezembe kerül, akkor élek a lehetőséggel. A  későbbiekben szeretnék más hangszeren is megtanulni játszani. ?

Egy időben nagyon szerettem volna hegedülni megtanulni, majd rájöttem, hogy ez nem olyan egyszerű, valamint egy teljesen más világ, főleg egy fúvós hangszer után. Ezért inkább valamelyik vonós népi hangszeren, (például brácsázni, vagy bőgőzni) szívesen megtanulnék játszani. Rövid távon viszont nagyon érdekel a rézfúvós hangszerek és a népzene kapcsolata.

Néhányan tudhatják, hogy a táncegyüttesen belül, hogy két csoportban is tanítasz. Ezt felkérésre vállaltad el?

Tavaly augusztusban az együttes vezetősége megkeresett engem, azzal a felkéréssel, hogy Tápai Lászlóné Mariann mellett elvállalnám-e az oktatói szerepet a Ficánka (óvodás korosztály), valamint a Kuncogó (első osztályos korosztály) csoportjaiban. Természetesen én igent is mondtam erre, mivel én mindig is szerettem volna gyerekeknek táncot tanítani, hiszen véleményem szerint ez a leghálásabb feladat.

Milyen érzés egy korábbi tanároddal  együtt tanítani?

Ez egy nagyon felemelő érzés, úgy, hogy nála kezdtem el táncolni és ma már mellette taníthatok. Mindig is felnéztem rá és példaképnek tekintettem, ahogy ilyen idősen tekint az ember a tanáraira, és előbb vagy utóbb szeretne a helyére lépni. Mikor felmerült, hogy vele taníthassak, nem is nagyon tudtam ezt hogyan kezelni, hisz a mai napig tanulhatok tőle. Még mindig furcsa ez számomra, hogy ugyanazt a feladatot végezzük, de attól független egy kerek történetnek gondolom ezt, mert ahol 4 évesen elkezdtem, ott taníthatok most én is. Olyan pedagógia módszereket, szeretetet tanulhatok tőle a gyerekek és a néptánc iránt, amit senki mástól nem tudnék.

Milyen nehézségekkel néztél szembe mióta táncolsz, különösen amióta szólótáncversenyre is jársz?

Nyilván voltak nehézségek, de én nem annak éltem meg azokat. Nehézség helyett pedig új helyzetnek mondanám őket. Legelső szólótáncversenyemen 12 évesen indultam, ami akkor egy teljesen más szituáció volt, mivel egészen addig megszoktam, hogy ott vannak a csoporttársaim körülöttem, de mikor egyedül kellett kiállni a színpadra, nagyon szokatlan volt számomra, bármennyire is szerettem szerepelni és magabiztosnak éreztem magam a színpadon. Amit még nehezebbnek mondanék, az a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes és az Árendás Néptáncegyüttesben való párhuzamos táncolás, mert a kettőt összehangolni nehezebbnek találom, mivel ott is, de itthon is megfelelően szeretnék teljesíteni. Valamint még az általános iskola után a gimnáziumra “váltás”, ahol egyértelműen megnőtt a tanulás mennyisége, tehát lényegében a tánc és a tanulás egyensúlyának a megtalálása kihívást jelentett számomra.

Kérlek, mondj néhány szót arról, mit jelent a Csaba Nemzetiségi táncegyüttes számodra!

Az egész úgy indult, hogy nyolcadik osztályos koromban felmerült bennem, hogy a békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnáziumba menjek tovább, néptánc tagozaton. Viszont akkor nem éreztem magamban elég motivációt, és inkább tanulni szerettem volna. De felfedeztem, hogy az ottaniak sokkal magasabb szinten foglalkoznak a néptánccal, nagyjából napi 10-12 órában. A „Szaki” egy olyan pluszt ad a táncosoknak, ami engem mindig is megragadott. Szarka Zsolttal, a néptánc tagozat illetve a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes vezetőjével, a szakmai versenyeken már többször is összesodort az élet. Így ő meginvitált engem a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttesbe, hogy ha nem is a szakgimnáziumba járok, akkor legalább magasabb szintű táncegyüttesbe járjak. Ezt életem legjobb döntésének tartom, mert olyan mesterektől tanulhatok itt, akik a legmagasabb szinten űzik ezt a szakmát.

Megbántad-e, hogy a Bartók helyett a Bethlenbe jöttél?

Megbánni nem bántam meg, mert úgy gondolom, hogy a Bethlen olyan plusz dolgokat adott amiket ott nem kaptam volna meg. A bethlenes létet, ezt a négy évet amit itt tölthettem, egyáltalán nem bántam meg. Főleg úgy hogy, tánc szempontjából Gazsi László mesterem kezei alatt fejlődhettem négy évig, ami alatt rengeteg szakmai tudást kaptam. Azért természetesen látom lemaradásaimat a Bartók táncosaival szemben, de ezek hiányosságok pótlására szeretnék ötödéven tanulni a Bartók Szakgimiben.

A csabai együttesben jelenleg melyik anyagot/anyagokat dolgozzátok fel?

Jelenleg sok anyaggal foglalkozunk, egyik fő, új anyagunk a Dévaványa környéki táncok, ezek magyar pásztortáncok. Páros csárdást és férfi pásztor botolót tanulunk, amelyek nagyon jól fejlesztik a táncos képességeinket, de többek között méhkeréki, vajdaszentiványi és bihari román táncokkal is foglalkozunk még.

Mestereidtől, tanáraidtól módszertanilag mennyi mindent tanulsz/veszel át?

Ha fogalmazhatok így, akkor jelenleg három embertől próbálok minél többet tanulni. Egyrészt Tápai Lászlóné  Marianntól a pedagógiai  módszertan terén, hogy hogyan tudjak 5-6 éves gyerekekkel bánni, amihez ő magas szinten ért. Gazsi Lászlótól, akit legnagyobb mesteremnek tartok, a szakmai finomságokat próbálom elsajátítani, tehát azt, hogy egy adott anyaghoz, tájegységhez hogyan nyúljak hozzá, az adott ember táncát hogyan tudom legpontosabban utánozni. Valamint a koreográfusi szakmában ő adja nekem a legnagyobb mintát. Szarka Zsolttól, a békéscsabai mesteremtől leginkább az együttesvezetést és a tánc felsőfokú művelését szeretném elsajátítani.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Békéscsabára a Bartókba szeretnék menni ötödévre néptánc tagozatra, ha már ez a négy év számomra kimaradt. itt a szakmai dolgokat szeretném bepótolni Ezután a Magyar Táncművészeti Egyetemre szeretnék menni néptánc szakra, itt diplomát szerezni, hogy pedagógusként is taníthassak. A jövőben két fő “életutat” látok, az egyik a tanítás, a mit jelenleg is csinálok, csak minél magasabb szinten szeretném végezni. Gyermek, ifjúsági és felnőtt csoportokat szeretnék tanítani, és néptáncpedagógusként dolgozni. A másik vonzó irány a hivatásos táncosi lét lenne. Olyan megkeresést is kaptam, hogy hivatásos együttesben táncoljak, de jelenleg még úgy gondolom, hogy nagyon tanuló fázisban vagyok. Viszont a jövőben ebben is szeretném magam kipróbálni, például a Fitos Dezső Társulatnál erre megvan az esély. A tanítást semmiféleképpen nem szeretném elengedni, hogy a jelenlegi generációknak az utánpótlás csoportjait vezessem, tanítsam, főleg az Árendás együttesben.

Az eddigi néptáncos éveid alatt elért eredményeid közül melyik az.  ami a legkiemelkedőbb és melyiket tartod számodra a legkedvesebbnek?

Amire a leginkább büszke vagyok, az az Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen elért Ezüstpityke, ebből kettőt is sikerült szereznem. Az elsőt 2022-ben, a másodikat pedig idén, azaz 2024 januárjában. Ifjúsági kategóriában ez a legrangosabb verseny, az országban 10 ember kap ilyen elismerést és én ezt az Aranysarkantyúnak – amely a felnőtt kategória legmagasabb elismerése – az “előiskolájának” tartom. Legkedvesebbnek a szólós eredményeimet mondanám, hiszen egyéni siker, de a csoporttal elért eredményeink is kifejezetten kedvesek számomra és ezekre is ugyanúgy büszke vagyok, hiszen 2017-től a COVID-ig folyamatosan Gyermek Néptáncantalógiára, valamint Ifjúsági Néptáncantalógiára kaptunk javaslatokat, ahova később be is kerültünk, valamint a szakmai versenyeken elért csoportos eredményeket is fontosnak tartom.

Néptáncosok Területi Bemutató Színpadáról is hallottam…

Az Árendással harmadjára indultunk ezen, az együttesnek ez volt a harmadik nagy minősítője.Mindegyiken részt vettem a felnőtt csoporttal, legelőször 2019-ben, azt követően 2021-ben, valamint most 2023-ban. Erről azt kell tudni, hogy egy 20 perces, szerkesztett műsort kell bemutatni, amelyben önálló zenekari vagy más betétszám nem szerepelhet. Ezeken sikerült a kiemelt nívódíjas táncegyüttesi címet elnyernünk, melyekben próbáltam oroszlánrészt vállalni az együttes tagjaként.

Szólótáncversenyeken indultál-e/indulnál-e páros kategóriában, vagy lennél-e ott kísérő?

Korábban már indultam páros kategóriában, jó élmény volt számomra. Viszont ez a kategória egy nagyon nehéz dolog, mivel itt magamon kívül a páromra is oda kell figyelnem, és ez sokkal körülményesebb. Ezek miatt soha nem tartottam magam igazán jó szóló párostáncosnak, mert azt gondolom erre az embernek meg kell érnie. Valamint soha nem tartottam magamat annyira kiemelkedőnek a páros táncokban, hogy induljak ebben a kategóriában, de kísérőként feltétlenül mennék, ha úgy adja a helyzet. Ettől független fontosnak tartom és ajánlom mindenkinek, hogy ebben a kategóriában is induljon.

Tervezel-e felnőtt szólótáncversenyeken is részt venni?

Mindenképp szeretnék a következő Országos Szólótáncfesztiválon indulni. Már tervben is van a következő anyag a versenyre.

Mi a kortárs néptáncról a véleményed?

Engem kifejezetten vonz. Eleinte elzárkóztam ettől, mert ez egy teljesen új dolog, de ettől független az utóbbi időben nagyon is vonz. Ennek oka lehet is az, hogy elvből jobban érdeklődöm a színház világa iránt – akár ha csak a  diákszínpadról beszélünk -, szerintem emiatt is nyitottabb vagyok erre az irányra, valamint szerintem nagyon is van rá igény, mert 2024-ben csak így lehet közelebb vinni az emberekhez. Úgy gondolom,  inkább a látványos és modern környezetbe helyezett, mégis hagyományinkra épülő művekkel lehet felkelteni az emberek érdeklődését. Így a fiatalabb generációkhoz is közelebb lehet a néptáncot vinni, és azt megértetni, hogy a néptánc nem egy idegen dolog, hanem ezt lehet a kor szellemének megfelelően is vagányul művelni.

Melyik a kedvenc tájegységed?

Sok tájegység áll közel a szívemhez, de azt mondanám, hogy Kalotaszeg és környéke egy örök szerelem számomra. Egyszerűen kimeríthetetlen anyag, ami lehet, hogy kissé “lerágott csont”, hiszen sokan foglalkoznak vele, gyűjtés is rengeteg van róla, de pont ezért van benne olyan, ami érdekes lehet, akár egy laikus ember számára is. Zeneileg és táncanyagilag is ez áll a legközelebb a szívemhez, azonban a saját tájegységünk is kifejezetten érdekel engem, különösen a zenei és hagyomány világa.

Szólóban a györgyfalvi legényes számomra nagyon kedves anyag, hisz ezzel indultam még az első versenyemen, valamint az első Ezüstpitykém is ezzel szereztem meg.

Párosban talán a román forgatós táncokat mondanám, mert táncstílusban ezt érzem legközelebbinek magamhoz, de ha kismagyarországi táncokból kéne választani, akkor szatmári és dél-alföldi lenne.

Koreográfiában a nyírségit mondanám, mert ez volt az első Gyerek Néptáncantalógiás koreográfiánk.

Szerinted gyermekkorban érdemes elkezdeni táncolni, vagy mikor már idősebb egy személy?

Szerintem gyermekkorban, mert ilyenkor könnyebben tanul az ember, és több ideje van erre. De ha valakinek később jön meg hozzá a kedve, akkor is érdemes elkezdeni, és persze addig csinálja mindenki, ameddig kedve van hozzá. A néptáncot szerintem nem korosztályokra kell bontani, mert ez lényegében egy 0-tól 99 éves korig művelhető.

 

Mit ad az életedhez a néptánc?

Lényegében mindent. A tánc jelenti számomra az életemet, ez különösen jellemző manapság, hiszen tényleg a tánc körül forognak a mindennapjaim. Viszont amit igazán adott, az a személyiségem, amit a mesterektől vettem át, ezek különösképp viselkedésben, öltözködési stílusban nyilvánulnak meg. Véleményem szerint a néptáncos lét egy teljesen más értékrendet ad az embernek.

Kit tartasz a példaképednek?

Mindenkori példaképemnek Gazsi Lászlót mondanám. Ő volt az, aki igazán megszerettette velem a néptáncos közeget, meg magát ezt a néptáncos létet. Amikor az ő kezei közé kerültem, akkor fogott meg igazán ez az egész. Az ő instrukciói óriási hatással voltak rám, és nála alakult ki az, hogy én ezzel is akarjak foglalkozni. Őt tartom leginkább a példaképemnek táncstílusban, felfogásban, magánéletben és mint koreográfust is. Ami a legfontosabb számomra, hogy nem csak táncban, hanem mindennapokban is felnézhetek rá.

Szerinted van-e olyan “elv” vagy “érték” amit egy táncosnak követnie kellene?

Szakmán belül megoszló véleményeket láthatunk arról, hogy mennyire kell hagyományhűnek lenni és mennyire kell a modern trendeket követni. Véleményem szerint a kettő között van igazság, mert mostanában többször is láthatjuk, hogy a táncosok a modernebb dolgokat követik, például nem teljesen hagyományhűen táncolnak el valamit, vagy egy modern környezetben helyezik el a táncokat, így egy laikus nézőnek fogyaszthatóbb lesz az. De az autentikusságot kiemelném, hogy a hagyományainkat minél inkább megőrizzük, és ha valamit csinálunk, akkor azt pontosan úgy csináljuk, próbáljunk meg a tökéletesre törekedni. Mégis azt mondom, hogy fontos az is, hogy a néptáncban kevésbé jártas nézőhöz is közelebb tudjuk vinni ezt az egész mozgalmat és hagyományokat, mert ez igenis menő. Szerintem ezért is kifejezetten jók a táncszínházi produkciók, mert a tánchagyományokat megőrizzük, de egy modern környezetben adjuk elő, ami sokkal fogyaszthatóbbá teszi ezt.

Egy kezdő táncosnak mit mondanál?

Azzal kezdeném, hogy mindenkinek ajánlom a néptáncot. Olyan plusz dolgokat tud adni a mozgásformán kívül, mint például a közösség. Úgy vélem, hogy a néptánc ereje abban rejlik, hogy egy közösséghez való tartozást ad, ami nemcsak azt jelenti, hogy a próbateremben a barátaiddal tudsz lenni, hanem azon kívül is, erre példák lehetnek a táncházak, baráti sütögetések, stb. Egy másik szempont az, hogy a hagyományok őrzése, ápolása is fontos dolog. Aki a táncban próbálja megtalálni a neki megfelelő közösséget, azt is jelenti, hogy itt megtalálja azt a helyet, ahol megfelelő szakmaisággal tud a táncanyagokkal foglalkozni, azokat elsajátítani, a néptáncot megszeretni.