ITER látogatás beszámoló – Kovács Eszter
- március 28-án lehetőségem nyílt meglátogatni a Franciaországban épülő ITER kísérleti atommagfúziós reaktort, egy pályázat keretein belül, amit az Európai Bizottság és a GOPA Com. támogatott. Az építkezést 2010-ben kezdték meg, a helyszín pedig Dél-Franciaországban található, Saint-Paul-lès-Durance település mellett.
A pályázatra jelentkezhettek az Európai Unióban élő természettudományokat tanító tanárok, és a jelentkezők közül két látogatási alkalomra összesen körülbelül 60 főt választottak ki. Az én csoportomban a résztvevők között szinte minden Európai Uniós országból volt képviselő, így a részvételem azért is volt hasznos, mert sokat beszélgethettünk a különböző országokban aktuális oktatási rendszerről, tanításról és természettudományokról, és a pályázat hatására értékes nemzetközi kapcsolatokra tehettem szert.
A látogatás során találkozhattunk és beszélgethettünk az ITER-ben dolgozók közül többel is, köztük a reaktor tervezésében és megvalósításában résztvevő mérnökökkel is. Az általuk tartott előadásokban bemutatták az ITER projekt történetét, a működés elméleti hátterét, a gyakorlati megvalósítás kihívásait, valamint a sikeres kimenetel hatásait a Földünk energiaválságos helyzetére. Ezen kívül részt vettünk olyan workshopon is, ahol megvitattuk a fúzió tanításának lehetőségeit.
Számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy testközelből láthattuk az épülő reaktor egyes részeit. Egy rövid buszos túrán vettünk részt, ahol körbementünk az egész építkezési területen, és láthattuk, hogy melyek azok a részek, amik már készen állnak a használatra, illetve azt is megtapasztalhattuk, hogy mennyi munka folyik ott, így a projekt haszna az a rengeteg munkahely is, amit teremtett. Megnézhettük azt a csarnokot, ahol a reaktor több száz tonnás alkatrészeit építik össze nap mint nap, valamint közelről is beláthattunk a reaktor leendő magjába. Így abban az élményben részesültem, hogy csupán néhány méterre álltam onnan, ahol majd az atommagfúziós reakció fog zajlani.
A látogatásomról a diákjaimnak is beszámoltam, akik közül sokan nagyon érdeklődőek voltak a téma iránt, nyitottak voltak ennek az új lehetséges energiaforrásnak a megismerésére, értékes beszélgetéseket folytattunk a működésről és a lehetőségekről. Ennek az útnak azért is örültem nagyon, mert fontosnak tartom, hogy naprakész legyek a jelenünk természettudományos kutatásaival kapcsolatban, amiket a diákoknak így át is tudjak adni.