Kedves Felvételizők!

Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2024. december 2-ig benyújtott jelentkezési lap csak a központi írásbeli vizsgára vonatkozik, és nem tévesztendő össze a felvételihez szükséges jelentkezési lappal, amelyet legkésőbb 2025. február 20-ig kell iskolánkba eljuttatni. (Kivéve azoknak, akik más iskolába jelentkeznek.)

A központi írásbeli vizsga időpontja: 2025. január 18. (szombat) 10 óra

Helyszíne: Bethlen Gábor Református Gimnázium (6800. Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 2.)

A tanuló számára kijelölt vizsgaterem: Beosztás szerint

Belépés az épületbe: A főkapun keresztül

Gyülekezés: a vizsgahelyszínként megjelölt terem előtt reggel 9:30 – 9:45 h-ig

Amennyiben a diák nem tud eljönni a vizsgára, kérjük, hogy azt legkésőbb 2025. január 18-án 8 óráig jelezzék a 06 30/709-8112-es telefonszámon Kiszely Andrea igazgatóhelyettesnek!

Fontos, hogy a központi írásbeli vizsgára hozd magaddal diákigazolványodat vagy személyi igazolványodat személyazonosítás céljából!

A tanulók a vizsgát központilag kiadott az évfolyamuknak megfelelő, az adott évfolyamra vonatkozó kerettanterv alapján összeállított feladatlapokon írják majd meg magyar nyelvből és matematikából.

A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható.

A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható. (Kivéve erre vonatkozó szakértői vélemény és iskolai határozat esetén.)

A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék tollal kell elkészíteni.

Az írásbeli felvételi vizsga elsődleges célja az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt.

A vizsga feladatlaponként 45 percet vesz igénybe. A két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartunk. A vizsga tehát 10 órától 11.45-ig tart. (Szakértői véleménnyel /SNI, BTMN/ és iskolai határozattal rendelkezők esetében a befejezés időpontja ettől eltérhet.)

Az írásbeli vizsga kiértékelt feladatlapjait a vizsgázó vagy szülője – amennyiben szeretné – személyesen is megtekintheti 2025. január 24-én, pénteken 8-16 óra között a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban (6800. Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 2.).

A nagy létszámra való tekintettel a megtekintés menete a következő: a vizsgadolgozatot az iskola képviselőjének jelenlétében a vizsgázó vagy a szülő laponként lefényképezi pl. telefon, digitális fényképezőgép segítségével, majd ezt követően elhagyja a megtekintés helyszínét. A kiértékelt vizsgadolgozatok javítását a www.oktatas.hu oldalon megtalálható hivatalos javítókulccsal kell összehasonlítani otthon.

A vizsgázó és szülője kizárólag a központi, hivatalos javítókulcstól eltérő javítás esetén írásban észrevételt tehet, amelyet a megtekintést követő első munkanap végéig, tehát január 27-én, 16 óráig nyújthat be intézményünkbe, illetve amennyiben az elektronikus űrlapkitöltést választotta, a programfelületen keresztül elektronikusan továbbíthatja. Az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet benyújtani. Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő.

A központi írásbeli vizsga részletes eredményeit tartalmazó hitelesített értékelő lapot a tanuló vagy törvényes képviselője február 5-én, szerdán 8-16 óra között személyesen veheti át a gimnáziumban. Lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a bgrg@bgrg.hu e-mail-címre 2025. február 3-ig eljuttatott kérelem esetén az értékelő lapot e-mailben küldjük ki.

A 8. osztályos diákok ennek az értékelő lapnak a másolatával együtt nyújthatják be iskolájuk útján jelentkezési lapjukat hozzánk és így vesznek részt az általános felvételi eljárásban.

A 4. osztályos diákok esetében a jelentkezés egyénileg is történhet. Az egyéni jelentkezés során a felvételi lapokat (tanulói adatlap és jelentkezési lap) a jelentkezőnek, illetve a szülőnek a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára létrehozott felületén kell előállítani, majd kinyomtatva továbbítani a középfokú iskolába, illetve az Oktatási Hivatalba. Az egyéni jelentkezés módjára vonatkozó információkat a Hivatal a honlapján (www.oktatas.hu) − a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Tájékoztató felvételizőknek/A középfokú felvételi eljárás információi menüpont alatt − fogja nyilvánosságra hozni, a felvételi eljárás januárban megnyíló jelentkezési szakaszában.

Fontosabb időpontok:

Január 18. 10 órától 11.45-ig: írásbeli felvételi vizsga magyar nyelvből és matematikából.

Január 23. 16 órától az iskola honlapján (www.bgrg.hu) elérhetővé tesszük a vizsgázók tanulói oktatási azonosítószámával a vizsgán elért vizsgadolgozatok pontszámát és a javítási útmutató elérhetőségét.

Január 24. 8 órától 16 óráig: az írásbeli feladatlapok megtekintése.

Január 27. 8 órától 16 óráig: az értékeléssel kapcsolatos esetleges észrevételek beadása az iskolába.

Február 5. 8 órától 16 óráig: az értékelő lap személyes átvétele a gimnáziumban vagy előzetes kérelem esetén e-mailben.

Február 20-ig: az általános iskolák, illetve az egyéni jelentkezők továbbítják a felvételi Jelentkezési lapokat a gimnáziumba.

Március 10-11-én: szóbeli felvételi vizsga iskolánkban a 9. évfolyam 003, 005, 006 kódszámú képzésekre jelentkezőknek.

Pontosabb időpont az iskolánk honlapján lesz elérhető.

 

Ezúton kívánunk sok sikert a központi írásbeli felvételi vizsgához!