Interjú Ekler Lucával, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok atlétával
Készítette: Rózsa Laura Enikő 12.B osztályos tanuló
Ekler Luca (szül.: Győr, 1998. október 28.) kétszeres paralimpiai bajnok, hatszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok, világcsúcstartó magyar paraatléta, aki a távolugrásban és a futószámokban nyújtott teljesítménye miatt vált ismertté. A sportoláson kívül elhivatott a parasport népszerűsítése iránt is.
Hogyan kezdted a sportot? Mi volt az első sportélményed?
Óvodás koromban jártunk ovis tornára, ezt követően első osztályban teniszezni kezdtem. Sportos családban nőttem fel, már kisebbként is sokszor jártunk hétvégente kirándulni, vagy tanított meg nyáron úszni édesanyám, vagy télen síelni édesapám, akik a mai napig aktívan sportolnak.
Milyen nehézségekkel néztél szembe a karriered során, és hogyan győzted le ezeket?
Talán az egyik legnagyobb nehézség akkor jött, amikor az első világbajnokságomra kvalifikáltam, 2019-ben Dubaiban. Három versenyszámban indultam, és mindenki jó eredményeket várt tőlem, nagy elvárásokat támasztottak felém. Ez egy nehéz időszak volt, sokat izgultam, szorongtam, egyedül éreztem magam. Ennek ellenére a versenyen jó eredményeket értem el, és kvalifikáltam a tokiói paralimpiára, viszont elhatároztam, hogy amint hazaérek segítséget fogok kérni, mert egyedül nem tudom kezelni a rám helyeződő nyomást. Azóta dolgozok sportpszichológussal.J
Hogyan befolyásolta a parasport az életedet?
Az életem teljesen megváltozott a parasportba való becsatlakozás óta, de a legnagyobb változás bennem történt. Kiteljesedtem a sport által, megtaláltam a helyemet, elfogadtam magamat a fogyatékosságommal együtt. Nem volt könnyű az út, de megérte keményen dolgoznom, mert így valóra váltottam a legnagyobb álmomat, és kijutottam a paralimpiára.
Mi pluszt adott neked a parasport világa az épek sportjához képest?
A parasport világa hasonló az épekéhez, ugyanúgy megvan benne a rivalizálás, mégis a légkör sokkal bajtársiasabb. Mindenki tudja, hogy a másik sportolónak is megvan a saját története, nehézségei és küzdelmei, mielőtt versenyezni kezdtek volna. Ez egy olyan közösséggé formál minket, ahol tudjuk, hogy van bennünk valami közös, ami összeköt.
Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?
Két paralimpia után szeretnék ott lenni Los Angelesben 2028-ban és címet védeni távolugrásban. Ami engem motivál, az az, hogy egyre jobb legyek. Szeretném megugrani a 6 métert, világcsúcsokat dönteni (távolugrásban és 200 méteren is én tartom), kíváncsi vagyok arra, hogy hol van a teljesítményem csúcsa, mit tudok kihozni magamból. Ezzel másoknak is motivációt szeretnék adni, hogy a lehetetlen nem létezik.
Mit tanácsolnál azoknak, akik szintén a sport világában kívánnak elhelyezkedni?
Szeressétek, amit csináltok. Ez a legfontosabb.
És mit üzennél azoknak, akik valamilyen testi fogyatékosságuk miatt nem mernek belevágni az aktív sportolásba? Kihez, hová fordulhatnak ők segítségért, hogy megtalálják a számukra megfelelő mozgásformát?
Teljesen emberi dolog félni. Hibázni. Tévedni. Viszont a legnagyobb hiba az lehet, ha meg sem próbálunk valamit. Miután 10 évesen stroke-ot kaptam, abba kellett hagynom a sportágat, amit teljes szívemből szerettem. Kipróbáltam sok mindent, jött egy rövidebb útkeresés, amikor röplabdáztam, fociztam, szertornáztam, de végül az atlétika lett az a sportág, amiben úgy éreztem, hogy a fogyatékosságom nem jelent hátrányt futás vagy ugrás közben.
A Magyar Paralimpiai Bizottság honlapján vannak elérhetőségek, és egyre több egyesületben van lehetőség fogyatékossággal élőknek a sportolásra, akár versenyszerű, akár hobbi céllal.
Köszönjük az interjút, további sportsikereket kívánunk!
Olvasás éjszakája
Írta: Láda Kincső
November 7-én az olvasás éjszakája alkalmából Lázárné Vass Katalin tanárnő különleges könyves programokat és bennalvást szervezett az iskolában.
Este 6-ra érkeztünk meg a bőröndjeinkkel, táskáinkkal. Az érkezés után egy novellát olvastunk, aminek a tartalmát át is beszéltük. Ezután az egyik 1. emeleti teremben megvacsoráztunk, mindenki maga hozta az ételét, de volt sütemény és pizza is. Az este folyamán a könyvjelzőink is elkészültek, amire egy haiku és egy tájkép került. Volt könyvnézegetés is, ahol különleges, régi könyveket nézegettünk, lapoztunk át. Miután berendezkedtünk és megágyaztunk az Olvasóteremben, következtek a kvízek. Ezek az irodalom és a mesefilmek témájában okoztak nekünk fejtörést. Mikor már későre járt, a Micimackót olvasva, hallgatva aludtunk el.
Másnap reggel Kati néni és Ildikó néni ébresztésére keltünk. Kis készülődés után leültünk reggelizni és teázni. Desszertként verskóstolót is kaptunk. Evés után összepakoltunk. Az Olvasóteremből indultunk tovább abba a terembe, ahol az első óránk kezdődött.
A bennalvó diákok véleményei: „Különleges volt az iskolában aludni. Szerintem ez egy jó program volt az olvasás népszerűsítésére. A közös olvasás és a könyvjelző készítés tetszett a legjobban.” ,,Számomra nagyon emlékezetes volt az olvasás éjszakája, jó kis csapat kovácsolódott a délután és este alatt, örültem hogy végre a szórakozás miatt vagyok az iskolában. Kedvencem az irodalmi kvíz volt a mesefilmekkel.”
Az egyik dolog, ami nagyon tetszett, az a kis füzetbe írogatás, amikor a céljainkat írhattuk le. Egy másik, amikor közösen kvízeztünk, és mindenki jó hangulatot adott az egészhez. És az utolsó pedig az esti meseolvasás, amikor a Micimackó került felolvasásra.”
„Az iskolában alvás egy különleges élmény volt, amit a barátaimmal együtt tapasztalhattam meg. Az egész eseménynek nagyon otthonos és meghitt hangulata volt, amit a tanárnő kedvessége és a szuper programok— főleg az elalvás előtti olvasás – még komfortosabbá tettek. Külön öröm volt, hogy együtt lehettünk, beszélgethettünk, és közösen élvezhettük az estét.”
„Jó volt az iskolában aludni, megismertem pár új embert, és jól éreztem magam a barátaimmal. Sokat nevettünk, tetszettek a programok is. Szívesen elmennék még egyszer.”
