Megjelent az iskolaújság 2023. decemberi számában

Írta: Lázár Borbála és Láda Kincső. Fotó: Benkő Zsófi

Az iskolánkban van egy tanár, aki francia állampolgár, öt nyelven beszél, tiszteletbeli francia konzul, játszott már a tanári focicsapatban is, mégis nagyon kevesen ismerik. Ő a francia lektor, Jérémy Floutier, akit szeretnénk Nektek bemutatni.

Mióta él Magyarországon és miért él itt?

Nyolc éve, 2015-óta élek Magyarországon. Nem mondom, hogy a véletlen műve, hogy itt élek, de szinte. Egyetemista koromban mindenféleképpen külföldre akartam menni Erasmus ösztöndíjjal. Szívesebben mentem volna Közép-Európába, egyrészt  mert a nyelvtudásom hiányzott ahhoz, hogy Németországba vagy Olaszországba utazhassak, másrészt Spanyolországhoz közel laktam, és számomra nem olyan egzotikus az a hely. Angliában nem olyan jó az időjárás, és nem olyan finomak az ételek, meg drága az élet. Tehát maradt Közép – Európa, ráadásul nem tudtam semmit erről a térségről. Tulajdonképpen három lehetőségem volt: Lengyelország, Csehország és Magyarország, Szeged. Mielőtt döntést hoztam volna, volt egy szegedi professzor, aki  Franciaországban előadást tartott Magyarországról, és nagyon kíváncsi lettem erre a kultúrára, mert amit előtte hallottam a magyarokról, az nem volt kifejezetten pozitív. Az nem lehet, gondoltam, hogy egy nép ennyire rossz, biztos van valami jó benne, és kíváncsiságból jöttem ide, először egy évre. Azóta vagyok itt.

Franciaországban melyik városban élt?

Falusi vagyok,  Gard megyéből származom, ami lényegében Montpellier és Marseille között van, tehát Dél-Franciaországban. Egy vidéki gimnáziumba jártam, aztán Montpellierbe mentem egyetemre történelmet tanulni.

Hogy érzi itt magát?

Jól! (Nevet) Ha nagyon rossz lett volna, akkor biztos, hogy visszamentem volna. Van valami, ami megfogott engem Magyarországban.

Mi az, ami nagyon tetszik itt, amit nagyon szeret Magyarországban?

Sok minden, a nyugalmas élet,  ugyanakkor a közbiztonság is nagyon fontos, és az emberek őszintesége is tetszik. Vannak megfoghatóbb dolgok is,  például a fürdőkultúra; a hétvégén voltam Gyulán, az nagyon tetszett. Szeretem a magyar  konyhát, laktató és kicsit zsíros  – ami sajnos ízlik nekem.  És a történelem, meg az egyedülálló nyelv érdekes volt számomra.

Hogyan tanult meg magyarul?

Többféleképpen. Amikor idejöttem, meg voltam győződve arról, hogy csak a magyarok tudnak magyarul beszélni , tehát egy külföldi nem tudja megtanulni ezt a nyelvet. Emlékszem, hogy egyszer találkoztam egy spanyol fiúval, aki valamilyen szinten beszélt magyarul, sok

kal jobban mint én akkor. Ez egy fontos pillanat volt, mert rájöttem arra, hogy mégis meg lehet tanulni magyarul, és attól kezdve nagyon sok mindent tettem, hogy én is el tudjam sajátítani ezt a nyelvet. Voltak az egyetemen óráim; a boltban, éttermekben mindig magyarul akartam beszélni, magántanárhoz jártam. Aztán, amikor visszamentem Franciaországba, akkor is magántanárhoz jártam, mert volt egy székely család a környéken, és tőlük nagyon sok mindent tanultam. Röviden így, tehát állandóan használtam a nyelvet.

Hogyan tudta a magyar kiejtést ilyen jól megtanulni?

Van egy rossz tulajdonságom, ami az, hogy nem szeretek kitűnni a tömegből. Ez a titka, hogy viszonylag elfogadható a kiejtésem.

Mi a kedvenc magyar étele?

Az a baj, hogy mindent szeretek. Most, mivel nemsokára karácsony, így azt mondanám, hogy a töltött káposzta, mert azt nagyon szeretem.

Mióta van itt a Bethlenben, és kiket tanít?

Egy éve tanítok itt a gimnáziumban. Idén viszonylag kevés órám van itt. Minden hétfőn nyelvvizsga felkészítő tanfolyamot tartok, és keddenként két órám van, tizedikeseket és tizenegyedikeseket tanítok.

Milyen más szakterülettel foglalkozik?

Végzetségem szerint történész vagyok, történészként is dolgozom. Két egyetemen is tanítok, Szegeden és Franciaországban. Hat éve franciatanárként és lektorként dolgozom. Nemrég szereztem meg a Phd fokozatot, tehát most már kijelenthetem, hogy doktor vagyok történelemből. Emellett pedig nemrég kaptam egy kinevezést, Franciaország tiszteletbeli konzulja vagyok Szegeden, és sok mindent szervezünk, csinálunk a francia nyelv és a francia kultúra gyarapításáért.

Miket szokott csinálni szabadidejében?

Az a szó, hogy szabadidő, az most már számomra egy új fogalom. Hiszen eddig nem volt kérdés, kutatással kellett foglalkoznom. De most már újra fel fogom fedezni ezt a dolgot, sportolok leginkább, és a barátaimmal találkozom. Ezen kívül szeretek utazni, meg a munkám miatt nagyon sokat utazom, például Franciaországba és Erdélybe.

Milyen nyelveken tud még a magyaron és a francián kívül?

Beszélek angolul, spanyolul. Szerencsére egyetemista koromban két évig spanyol lakótársaim voltak, akik nem beszéltek angolul, csak spanyolul. Így rá voltam kényszerítve a nyelv használatára. A két év alatt nagyon sokat fejlődtem, mert sokat kommunikáltunk spanyolul. Az egyetemen is spanyol óráim voltak, történelem csak spanyol nyelven. Aztán elkezdtem tanulni németül, ami szerintem nem sikerült olyan jól, ahogy akartam, magyarán, nem beszélek jól németül. A tanulmányaim miatt elkezdtem románul tanulni, folyékonyan beszélem ezt a nyelvet, és tervben van, hogy meg akarom tanulni a szerbet.

Mért érdemes franciául tanulni?

Többek között azért, mert körülbelül négyszáz millió ember beszél franciául a Földön. Ez az ötödik legbeszéltebb nyelv a világon. Valamint azért is, mert Magyarországon körülbelül negyvenezer ember dolgozik  francia cégeknek;  és természetesen a kultúra is nagyon fontos. Illetve a frankofón kultúra, mert nyilván, amikor a francia nyelvről beszélünk, nem pusztán a francia nyelvről beszélünk, hanem tágabb értelemben a francia nyelvű országok

Mi hiányzik Franciaországból?

A sajt (habozás nélkül). Magyarországon drágább és nem ugyanolyan. Nálunk minden étkezés után anyukám kivett a hűtőből egy tálcát, amin 10-15 féle sajt volt. Nem ettünk mindegyikből, mindig csak amelyiket éppen megkívántuk.

Magyarország miben más, mint Franciaország?

Összetett kérdés. Ha amerikai lennék, azt mondanám, alig van különbség. De európaiként feltűnik, hogy az emberek hogyan viselkednek. Az itteni iskolákban kevésbé kell fegyelmezni, emiatt közelebb tudok állni a diákokhoz, mint Franciaországban. Nem kell egy szerepet játszanom, aminek örülök. Mivel történész vagyok, azt mondanám, hogy a történelem miatt is sok különbség adódik a két ország között. Ez meg is jelenik az emberek viselkedésében.

Mivel jár az, hogy tiszteletbeli konzul?

Azzal jár, hogy ha egy francia állampolgár a közelben bajban van, akkor segítséget kell nyújtanom neki. Irányítanom kell, fel kell vennem a kapcsolatot a nagykövetséggel. Én tartom a kapcsolatot az önkormányzattal, helyi szinten is képviselem Franciaországot. Sokszor fogadásokon is részt kell vennem (és ott pogácsát eszem és pezsgőt iszom). Nem régi ez a kinevezés, így ilyen még nem volt, de ha valakit nem engednek át a határon, nekem kell oda mennem segíteni neki.

Mi a kedvenc magyar helye?

Erdély. Kolozsváron nagyon jól érzem magam. Tetszik a kulturális sokszínűség, és hogy sokféle nép van ott (román, magyar, német, francia). Történészként Erdéllyel foglalkozom, rengeteget olvasok róla, és nagyon jó érzés, mikor végre ott lehetek.

Mit tanácsolna a gyerekeknek, hogy eredményesen tudjanak nyelveket tanulni?

Az első az önbizalom. Ha biztos vagy abban, hogy képes vagy rá, az egy óriási segítség. A másik, hogy legyen egy módszer. Ez lehet egyéni is. Kell egy rend, amit ha alkalmazol, időt és energiát spórolsz. Így lesz hatékony a tanulás. De tanulás nélkül nincs eredmény. Szívvel, szívesen kell csinálni, mert úgy lesz nagyobb eredménye.

Mit ajánl azoknak, akik külföldre mennének dolgozni vagy tanulni?

Ki kell próbálniuk magukat. Én vagyok a példa, hogy megváltoztatta az életemet az, hogy külföldre mentem. Kicsi korom óta történelemtanár akartam lenni, ami megvalósult, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer folyékonyan fogok öt nyelvet beszélni, hogy doktorálok történelemből, hogy az egyetemen fogok tanítani. Örülök, nagyszerű emberekkel találkoztam, és találtam egy szenvedélyt. És lehet, hogy ti is találtok majd magatoknak egy szenvedélyt, ha kimentek külföldre.

—

Diákinterjú: Török Zoltán,  a cselgáncs bajnok   

Írta: Doba Gréta, Kohán Leonárd

Török Zoltán a 6.A osztály diákja. Háromszoros magyar bajnok cselgáncsozó, aki már a korosztályos válogatott keretbe is bekerülhet. A kedvenc sportjáról és sikereinek titkáról kérdeztük őt.

Újság: Először azt kérdezném, hogy mi is az a judo ( magyaros nevén cselgáncs)?

Zoli: Ez egy olyan japán eredetű küzdősport, ahol kivették az emberre veszélyes technikákat, tehát nincsen ütés, rúgás, lábfeszítés és ilyenek. Úgy mondják, hogy  birkózó sport, de állóharc is van. A cselgáncsban el kell dobni a másikat, földharcon le kell szorítani a másikat,  vagy lefojtani vagy kart feszíteni. Vagy pontozással,  mint más küzdősportokban is.

Újság: Mikor győzöl egy mérkőzésen?

Zoli: Ha állás harcnál teljesen a hátára esik az ellenfél, azt nevezzük ipponnak, és ezzel lehet nyerni például. Vagy ha földharcban leszorítjuk az embert, akkor húsz másodpercig tartani kell a győzelemhez. De az is győzelem,  ha lefojtom az ellenfelemet, és egyből kopog. Vagy ha a karját feszítem, és kopogással jelzi, hogy feladja.

Újság: Mit jelent az, hogy kopog?

Zoli: Aki szorult helyzetben van, az jól láthatóan kopogtatja, ütögeti a tenyerével a másiknak azt a testrészét, amit elér.

Újság: Mióta csinálod ezt a sportot?

Zoli: Én öt évesen kezdtem, tehát hét éve. Igazából minél fiatalabban érdemes elkezdeni. Akkor elkezdünk ismerkedni az alapokkal, és ha nagyon jól megy, akkor el lehet járni versenyekre. De ha később kezd valaki cselgáncsozni, idősebben vagy felnőttként,  akkor lehet hobbi szinten is foglalkozni vele.

Újság: Te mióta csinálod versenyszerűen?

Zoli: A hivatalos versenyek tíz éves kortól kezdődnek, viszont hét-nyolc éves korban is el lehet menni olyan versenyre, aminek igazából nincs tétje. Ilyenkor még csak ismerkedünk azzal a helyzettel, hogy harcolni kell a tatamin.

Újság: Milyen volt az első versenyed? Emlékszel még rá?

Zoli: Nekem nagy élmény volt. Én nagyon jól éreztem magam, és nyertem is pár meccset.

Újság: Hány edzésed szokott lenni?

Zoli: Most, hogy alapozás van, így egy héten csak öt, viszont  tavasszal és ősszel versenyszezonban heti hét, mert reggel is van edzés. Évente is szoktuk számolni az edzéseket, én eddig háromszáz-harminc körül tartok. A reggeli edzések egyórásak szoktak lenni, a délutáni pedig két óra.

Újság: Judozik még más is a családodból?

Zoli: Igen, a nővérem, a húgom, az öcsém és az apukám is.

Újság: Hol szoktak lenni az edzések?

Zoli: Egy termet bérel a klubom, a HÓD JUDO SE, a Fáncsi utca legelején,  egy épület emeletén.

Újság: Vannak példaképeid?

Zoli: Mi úgy szoktuk hogy edzésen megnézzük pár ember technikáját és azt gyakoroljuk egész órán, a nyújtás gyakorlatokat is onnan vesszük. Nekem a példaképem Ungvári Miklós, aki olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, és Kovács Antal, aki olimpiai bajnok. De sok japánt is ismerünk, mert ők nagyon jól cselgáncsoznak.

Újság: A judo egy japán sport. Van olyan szokás,  amit a japánoktól vettetek át?

Zoli: Az összes technikát japánul mondjuk, és az edzés elején meghajlunk.

Újság: Gondoltál már arra, hogy jó lenne  eljutni Japánba, vagy ha lenne egy japán edződ?

Zoli: Volt már szerencsém japánokkal edzeni, mert jött két egyetemista,  és ők is velünk edzettek egy ideig. Nagyon sok dolgot tanultunk tőlük.

Újság: Hallottuk, hogy jársz versenyekre. Van olyan eredmény,  amire nagyon büszke vagy?

Zoli: A Budapest Kupa a legnagyobb verseny az én korosztályomnak, mivel ezen a versenyen huszonöt ország szokott részt venni. Én ezen a versenyen tízévesen első tudtam lenni, úgy, hogy hetvenen voltunk egy súlycsoportban. Idén második lettem a százhuszonötből , és tavaly a hetedik helyig jutottam a százharminchétből. És tavaly első lettem a diákolimpián.

Újság: Szoktatok külföldön is versenyezni?

Zoli: Igen, októberben például elmentünk Boszniába, ahol a saját korcsoportomban és a két évvel idősebbek csoportjában is első lettem.

Újság: A legtöbb küzdősportban különböző övek jelölik a sportoló tudásának fokát. Milyen övfokozatok vannak a judoban?

Zoli:  A kezdőknek fehér, aztán  sárga, narancssárga, zöld, kék, barna, ezután fekete majd piros öv a mesternek van. Én most zöldöves vagyok.

Újság: Mik a céljaid a judoban?

Zoli: Nem gondolkodom távoli célokban, inkább csak közelebbi és elérhető célokat tűztem ki magamnak. 15-16 évesen ki lehet jutni Európa-kupákra, válogatott szeretnék lenni és oda szeretnék nagyon kijutni, majd jó eredményt is elérni.

Újság: Mi kell ahhoz,  hogy valaki jó legyen cselgáncsban?

Zoli: Főként elhivatottság. Ez azt jelenti, hogy nagyon-nagyon sok edzés.  És tudnod kell, mint csinálsz a tatamin, nem csak ösztönből küzdeni.

U.: Melyik egyesületbe jársz, hogyan lehet jelentkezni?

Zoli: A Hód Judo SE-be  járok. Jelentkezni annál lehet, aki oda jár, vagy el is lehet jönni egy edzésre, kipróbálni, milyen a judo.

—

A NYOLCADIK KARÁCSONY AJÁNDÉKA

Írta: Szalai Sára

– Re Member – szól egy kemény női hang – a mi bujkáló kárhozott karácsonyi angyalkánk.

– Hát megtaláltál. –  suttogja a lány.

Oda sem kell néznie. Már a hangjából felismerte. Halálangyal.

Tekintetét elszakítja a karácsonyfa égői által bevilágított zsúfolt templombelsőről, kezei lecsúsznak a karzat korlátjáról és a mögüle érkezett hang felé fordul. Egyenesen a fekete, tollas szárnyú vörös hajú nő szemébe néz.

–  Mindannyian tudjuk, mit tettél. Te pedig ismered a következményeket.

A lány aprót bólint.

–  Viszont mivel ma karácsony van – folytatja nő – kivételesen te is kaphatsz tőlem egy ajándékot. Persze ennek ára van.

A lány már tudja. Azt fogják kérni tőle, amit a legjobban szeret. Mindig az kell nekik.

– Én azt kérem idén a karácsonyi angyalkámtól, amit nyolc éve lopott el tőlem.

A halál angyala eltűnik. A lány egyedül marad a karzaton.

 

A templom mellékhajójának végében egy égő gyertyákkal teli állvány áll. Előtte egy barna hajú fiú éppen az utolsó gyújtatlan gyertyáért nyúl. A szeme könnybe lábad.

–  Nagyon sajnálom a mamádat, River. – szól egy halk, mély hang a templom egyik sötét sarkából.

A fiú visszarántja a kezét, szívverése felgyorsul és ijedten a hang felé fordítja a fejét. Egy fekete-fehér ombre frizurás lányt pillant meg fekete bőrdzsekiben és fűzős bakancsban.

– Nem vettelek észre – motyogja fiú és már nem veszi olyan szaporán a levegőt.

– Nem szoktak – válaszolja a lány.

A fiú újra a gyertyáért nyúl, majd elképedve fordul vissza a lányhoz.

– Te honnan is tudsz a mamámról? Ki vagy te? És honnan tudod a nevemet? – kérdezi döbbenten.

–  Re Member. A te őrangyalod. Kiskorod óta vigyázok rád. Jobban ismerlek, mint gondolnád. Azt is tudom, mennyire szeretted a mamádat…– a hangja elhal a mondat végén, de megköszörüli a torkát és folytatja – Az emberek a haláluk után a Váróterembe kerülnek, mielőtt a Mennybe vagy a Pokolba jutnának. Ha sietünk, még van esély egy utolsó találkozásra, vagyis elköszönhetsz tőle. De ha behívják az Ítélők és megkezdődik az utolsó tárgyalás, akkor már nem mehetünk utána. Nincs más dolgunk, mint gyújtani egy gyertyát az emlékére, miután a harangok éjfélt ütnek.

A fiú elképedve bámul a lányra, majd elneveti magát, elveszi a gyertyát és már gyújtaná is meg, amikor a lány megszólal:

–  Miért nem hiszel nekem, amikor teljesen komolyan beszélek?

A fiú elképedve fordul a lányhoz:

– Mert angyalok nem léteznek. A gyerekeknek találták ki őket, hogy ne tudják, hogy az ajándékokat a szüleik veszik – válaszolja flegmán és meggyújtja a gyufát.

– És a mamád haláláról miért tudok? – kérdezi a lány.

A fiú egy pillanatra megdermed, majd ismét flegmán válaszol:

– Az iskolában szinte mindenki tudja. Gyorsan terjed az ilyesmi.

– Ti emberek nagyon érdekesek vagytok. Alapvetően tudtok a csodák létezéséről, hiszen rengetegszer hallottatok róluk. Mégis, amikor a csoda ott hever a lábatok előtt – vagy éppen mellettetek áll – semmisnek veszitek és kifigurázzátok, mert nincsen hitetek. Pedig nem valami kézzelfoghatatlan dologban kéne hinnetek, hanem az olyan kis egyszerű apróságokban, amik már milliószor bizonyították létezésüket. Persze figyelnetek is kéne rájuk, hiszen nem mindig egyszerű észrevenni őket. De azért nem is lehetetlen.

River elfújja a kezében égő gyufát és visszarakja a dobozt.

– Mondj egy teljesen racionális alapú dolgot, ami alátámasztja az angyalok létezését.

– Ez egyszerű! – mondja a lány mosolyogva – Hármat is tudok.

A fiú félrebillenti a fejét és kíváncsian méregeti a lányt.

– Először is kezdjük a természettel. A világegyetem végtelenségében keringő égitestekhez naptárakat lehet igazítani, hiszen minden ciklikusan ismétlődik. Ebben az óraműpontossággal keringő végtelenségben egyedül ezen az apró bolygón van élet. Az itt élő élőlényeket számtalan módon lehet csoportosítani, akár az itt megtalálható elemeket. Szerinted ez nem olyan, mint egy mérnökök által megtervezett rendszer? Létrejöhet ilyesmi csak úgy magától?

– Ez nem magyarázat semmire…

– Szerinted a történelmünk egyazon korban született figurái véletlenül kerültek pont egyszerre hatalomra? Mi lett volna, ha a megszállások idején lett volna gyenge kezű uralkodónk, nem pedig békeidőben? A döntő ütközetekben véletlenül zajlottak a dolgok úgy ahogy? – Re a templom távolabbi sarkában megbúvó II. világháborús emléktábla felé biccent – Szerinted egyszerű természeti véletlen, hogy az orosz tél megállította a háborúba vonuló németeket? Vagy inkább valamiféle… csoda?

– Ilyeneket az idióta papok szoktak mondani vasárnap annak a pár szerencsétlennek, akik végső kétségbeesésükben a templomba menekülnek.

– Tapasztalat?

– Mondd meg te! Hiszen ismersz.

– A gondolataidba azért nem látok bele – mondja lány félig mosolyogva, majd újra elkomorul – persze azután, ami a szüleiddel történt azon a bizonyos nyolcadik karácsonyon, megértem.

River nem szól semmit, de a szemei könnybe lábadnak. Amikor a lány először beszélt a személyes dolgairól, úgy érezte, mintha valami őrült idegen turkálna a múltjában. Most viszont – még ha nem is világos számára, hogyan jutott a lány ennyi információ birtokába – úgy érzi, mintha már régóta ismernék egymást.

– A harmadik és egyben legizgalmasabb a lelkiismereted – folytatja a lány figyelmen kívül hagyva a fiú döbbenetét – Emlékszel, amikor egy családi ünnepségen eltörted a nagymamád aranyozott vázáját? Nem merted bevallani és rákented az egyik unokatestvéredre? Utána borzalmasan bűntudatod volt és pár nap múlva mégis elmondtad neki. Szerinted nem csoda, hogy van bennünk egy belső hang, ami minden nehéz helyzetben csendesen útbaigazít minket? Mintha valami automatikus használati utasítás lenne, amit mindig krízishelyzetben dob fel a rendszer.

A lány lehalkítja a hangját és már szinte suttogva folytatja:

– Hogy lehet, hogy valaki ekkora csodának volt a részese, s még sincs egy csepp hite sem?

A fiú ereiben meghűl a vér és hirtelen újra ott van abban a kórházi szobában. A nyolcadik karácsonyán. A szeme csukva, a mellkasa borzalmasan fáj, de hallja az őt körülvevő orvosok ideges utasításait, a mamája zokogását és valami gyors, csipogó hangot. Majd a csipogás egyre lassul és lassul, mígnem megszűnik és csak a sötétség marad. Nem tudja, mennyi idő telik el, mire a sötétség helyét egy fehér fényes szárnyas alak veszi át, majd eltűnik és újra meghallja a csipogást, aztán a kapkodó orvosok hangját.

A nagymamája később mindig azt mondta, az őrangyala hozta vissza a halálból. A fiú ezt sosem hitte el teljesen, hiszen kómásan bármit láthat az ember, ezért az elkövetkezendő kilenc évben igyekezett nem gondolni a nyolcadik karácsonyára. Egészen mostanáig.

– Te tényleg létezel… – suttogja rezignáltan.

A templom harangjai megkondulnak, elkezdik ütni az éjfélt.

– Szeretnél találkozni a mamáddal? – kérdezi a lány, mire a fiú bólint – Akkor gyújts egy gyertyát! – suttogja Re és egy érmét dob a gyertyaállvány melletti perselybe. Az érme tompán, hangosan koppan.

River kivesz egy gyufát a dobozból és meggyújtja, fénye megcsillan a fiú zöld szemében. Másik kezébe vesz egy még nem égő gyertyát, de amikor hozzáérintené a gyufát, Re kétségbeesetten felkiált:

– Ne gyújtsd meg! Kérlek!

– De…Miért?

Re a könnyeivel és a gyomrát szorító görccsel küzdve habozik, majd sírva fakad:

– Én végig hazudtam neked.

– Azt akarod mondani, hogy ez az egész nem is működik? – kérdezi értetlenül és dühösen.

– Nem, a szertartással nincs baj, az működik – válaszolja könnyes szemmel Re – Azzal van baj, amit nem mondtam – suttogja. River értetlenül mered rá, ezért a lány halkan folytatja:

– Én nem vagyok őrangyal. Csak egy szökött Ítélő. A halál utáni tárgyalásokban segédkeztem. Szerettem, hiszen teljes mértékben az igazságon alapult, amit mindennél többre becsülök.

A nyolcadik karácsonyod éjszakáján megláttalak téged. Életed vesztetted egy autós balesetben. Az addigi viselkedésed alapján az Ítélők a Pokolba küldtek volna. – River elfújja az égő gyufát, Re pedig elbizonytalanodva keresi a szavakat – Viszont – ha csak egy nüansznyit is – de közelebb voltál az élethez. Nem hagyhattam, hogy meghalj, és a Pokolra juss – hiszen olyan kicsi voltál még! – Re ismét a könnyeivel küzd, de folytatja: – Visszaküldtelek az élők közé. Persze ez egyáltalán nem szabályos – és nem is igazságos. Így – a következményektől rettegve – elmenekültem, megkerestelek és igyekeztem úgy vigyázni rád, mint egy igazi őrangyal.

De nem sikerült teljesen elrejteni téged. A halál angyala tudomást szerzett a hollétedről és az életedet akarja. Ha nem juttatlak vissza a Túlvilágra, akkor ő jön el érted. Én pedig nem tehetek ellene semmit. Azt szerettem volna, hogy hosszú és boldog életed legyen, de mégis ilyen tragikusan fiatalon kell elmenned…– szipogja Re,  és nem bírja visszatartania könnyeit, hátát a falnak veti, leguggol és zokogni kezd – sajnálom River! Annyira sajnálom!

–Re – suttogja a fiú és ő is leguggol, majd óvatosan a kezébe fogja Re állát és maga felé fordítja, másik kezével letörli a lány könnyeit.

–Én egyáltalán nem haragszom rád. Sőt. Én hálás vagyok neked, hiszen te olyan karácsonyi ajándékot adtál nekem, ami felbecsülhetetlen értékű. Egy jobb életre való esélyt kaptam tőled. Lehetőséget a változásra, hogy a kárhozat helyett valami szebb befejezést kapjak. De te nem csak egy új esélyt adtál. Nyolc évet kaptam tőled, amit azzal az emberrel tölthettem, akit a legjobban szerettem; a nagymamámmal.

Most, hogy itt a vége, akaratlanul is lepörög előttem minden és arra jutok, hogy egész életemben három embert szerettem igazán; a szüleimet és a nagymamámat. Persze eszembe jut, hogy mi lenne, ha maradnék, de rajtuk kívül senki nem volt igazán fontos számomra. Rajtuk és most már rajtad kívül.

Ők már ott vannak, ahová én menni készülök. De hol leszel te?

– Te mit szeretnél? – kérdezi elcsukló hangon Re.

– Velem jönnél a halálba? A halálba és azután is?

– Igen – suttogja Re – de csak ha nem haragszol nagyon, hogy ilyen korán itt a vége…

– Szerintem teljesen mindegy, hol töltjük ezt a karácsonyt, ha azokkal vagyunk, akiket igazán szeretünk – mondja mosolyogva River.

Re visszamosolyog a fiúra és kiveszi a dobozból az utolsó gyertyát. Együtt gyújtják meg.

 

Szalai Sára, szerkesztőségünk tagja,  harmadik helyezett lett az Irodalmi Rádió által kiírt országos szépíró pályázaton novellájával. A téma a karácsony volt. A nyertes művek egy karácsonyi kötetben jelentek meg. A pesti díjátadó alkalmával Sárát felkérték az Irodalmi Rádiótól, hogy legyen blogszerzőként a csapatuk tagja

Büszkék vagyunk Rá, sok sikert kívánunk.

 

VÁRJUK IRÁASITOKAT, RAJZAITOKAT, FOTÓITOKAT
AZ ISKOLAÚJSÁGBA!

Ha szeretnétek közzétenni munkáitokat, küldjétek el nekünk az
iskolaújság@bgrg.hu címre,
vagy keressétek magyartanárotokat vagy
Lázárné Vass Katalin és Szabó Ildikó tanárnőket!